ZETApress

hírportál

Hajóshow a Vásárvárosban

Boat Show 2018Sikerrel zárt a Budapest Boat Show, a hajózás és vízi sportok szezonnyitó nagy-rendezvénye. A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont két pavilonjában több mint 77 kiállítót, 116 hagyományos üzemanyaggal hajtott, elektromos és vitorlás hajót és több száz kiegészítőt mutatott be a kiállításra érkező 8300 látogatónak ? tudatták sajtósaik.

Az idei Budapest Boat Show egy magyarországi és egy világpremiert is hozott. Az ország legnagyobb szárazföldi kikötőjének is nevezett kiállítást eredetileg a Budapest Motor Fesztivállal közösen rendezték volna meg, de mivel az idén elmaradt, a Budapest Boat Show első ízben ? az eddigi években megszokottnál több hajóval, programmal, látványossággal és a hajózáshoz kapcsolódó szolgáltatással ? önállóan mutatkozott be. A kiállítás évek óta átfogó körképet ad a hazai hajós piacról, és ? az Újdonság Pályázatnak köszönhetően ? megtekinthetők voltak az év legnagyobb újdonságai is.

Az Újdonság Pályázat díjazottjai

A vízi járművek között az első díjat idén a Bavaria legújabb teljes mértékben elektromos hajtású hajója, az E34 Sedan kapta, amely a világon először a Budapest Boat Show-n mutatkozott be a nagyközönségnek. A hajót kifejezetten a Balatonra fejlesztette a hajógyár, szorosan együttműködve a magyar képviselettel. A Bavaria E-széria egy teljesen új koncepció. Ez a széria a gazdaságos, környezetbarát és hatékony motoros hajókat jelenti. A hajót kizárólag vízkiszorításos üzemmódban lehet használni, így tavi környezetben is sokkal használhatóbb, mint a nagy sebességgel száguldozó sikló testű motoros hajók. A Bavaria elektromos hajói egy teljesen új korszak kezdetét jelzik, és elsőként a nagy külföldi hajógyártók közül idehaza a Bavarianál indult meg ennek az új, környezetbarát technikának a fejlesztése és a szériagyártása.

A második az RS Venture Connect ParaSail vitorlása lett, a dobogó harmadik fokára pedig a Hírös Yacht Club Kft. WaveBoat 444-es modellje került. Az eseményen láthatta először a hazai közönség a Hun-Yachts Kft. új 6 méteres motoros hajóját is. A hajózáshoz kapcsolódó termékek és szolgáltatások között az első helyet az NS360 Pro vezeték nélküli taktikai kompasz szerezte meg.

Az NS360 Pro egyszerű kezelhetőségű műszer, mely a legmodernebb technológiákat ötvöző digitális kompasszal van ellátva, amely azonban nem GPS-alapú, így még a legkonzervatívabb hajóosztályokban is használható. A beépített VMG segítségével, pedig mindig a legoptimálisabb sebességgel halad a legjobb vonalon a bója felé. Újdonság, hogy folyamatosan rögzíti az útvonalat, ami Bluetooth adatátvitelen keresztül egy PC segítségével élőben követhető a Google Earth-ön és bármikor vissza nézhető, hogy a hajó mikor, hol és milyen sebességgel vitorlázott. Mögötte végzett a DSPA5 kézi tűzoltó eszköz, a harmadik pedig a DO-Q-MENT Kft. DOQdrive elnevezésű magán hitelesítő mobil megoldása lett.

Sikeres programok

A kiállítás első, úgynevezett Exkluzív Napján számos üzlet köttetett, több kiállító és látogató is elégedetten nyilatkozott a kezdeményezésről. Az interaktív közönség programok között nagy érdeklődés kísérte a Programsziget szárazföldi vitorlás szimulátorát, valamint a 40 m2-es bemutató medencét, amelyben próbavitorlázás, gőzhajó és vitorlás modell bemutató szórakoztatta a kiállításra kilátogatókat. A GENERALI Kikötő Színpadon mind az érdeklődők, mind a szakma számára hasznos beszélgetések zajlottak. A versenyzők élménybeszámolói mellett megállapodtak az idei 50. Kékszalag Erste Nagydíjról és szóltak a balatoni hajózás újdonságairól. A Budapest Boat Show fő támogatója 2018-ban a Generali Biztosító Zrt, stratégiai partnere a Magyar Vitorlás Szövetség és autós partnere az Audi volt.

Szóljon hozzá!