ZETApress

hírportál

VárMezői Harminchat

VárMező GalériaErdélyi Sándor legújabb festményeiből rendezett kiállítás nyílt meg ma 16:30-kor az Attila úti MMGMK VárMező Galériában. A február 28-án szerdáig, hétfőtől péntekig 09-től 18 óráig, szombaton és vasárnap 10-től 16 óráig látható tárlatot dr. Meskó Bánk nyitotta meg.

A kiállítás két jól elkülönülő csoportra osztható: a Harminchat című sorozatra és táji elemeket tartalmazó képekre. Évekkel ezelőtt olvastam, hogy Isten neve 36 hangból áll. Hosszú időn keresztül foglalkoztatott ez a gondolat, végül nekiláttam ennek a 36 hangnak a megfestéséhez. Az első sorozat bemutatása 2015 augusztusában a VárMező Galériában volt. A sorozat befejezésekor hiányérzetem támadt, s rögtön elkezdtem a második 36-ot festeni. A koncepció változatlan, de kisebb lett a méret és a fehér helyett fekete lett az alap; ebben van a megfestett kór. A hagyomány szerint a négyzet az ember és az anyag megjelenítése, míg a kör az isteni, a szellemi jelképe. Most a Harminchat II. sorozat kerül bemutatásra, de az I. sorozat néhány darabja is látható ? mondta el a művész Harminchat című sorozatairól.

A kiállítás másik felét az Hommage á Kraumann Erik című kép indítja. Kraumann Erik tanár és festőművész volt az első mesterem és atyai barátom, akitől nagyon sokat tanultam. Ezeket a képeket a táj ihlette. A négy évszak inspirálta négydarabos sorozatok egyre inkább tájelemek nélkül, a színekre asszociálva jelennek meg. S hogy Degas-t idézzem: A művész nem azt festi, amit lát, hanem azt, amit másoknak meg kell mutatnia! ? fejezte be Erdélyi Sándor.

Szóljon hozzá!