Virágkor a Benczúr utcában
Akmé ? Virágkor című kiállítása nyílt tegnap este a Benczúr utca 16-ban. A november 30-án csütörtökig látható tárlatot Mag. Regina Rusz főigazgatónő köszöntője után Íjgyártó István, a KKM kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkára nyitotta meg. A szakmai megnyitót Kukla Krisztián, a kiállítás kurátora tartotta.
40 éves az Osztrák Kulturális Fórum, s a kiállítás a 40. évfordulót kísérő ünnepségek része. Az újabb munkák mellett 1977-ben készült alkotások is láthatók, ezáltal a művek térben és időben is reflektálnak egymásra, illetve az elmúlt 40 év történetére. A kiállító 4-4 osztrák?magyar művész: Veronika Dirnhofer, Daniel Domig, Julia Maurer, Petra Richar, Birkás Ákos, Pinczés József, Szűcs Attila és Zoltán Mária Flóra. Fotóink Katona Lucia felvételei.
A budapesti Osztrák Kulturális Fórum megnyitásának 40 éves évfordulója alkalmából rendezett tárlat ógörög eredetű címe az emberi alkotó élet tradicionálisan általában négy évtizedre tett időpontját jelenti, a kiteljesedést, az ideális csúcspontot. Az akmé megjelölését az ógörög világban a visszatekintés rendszerezésére, a hatások kibogozására, a kronológia meghatározására, pontosítására használták. Noha egy intézmény élete és az emberi élet közötti analógia természetesen több ponton is sántít, mindkét esetben előszeretettel figyelünk a kerek évtizedekre.
A negyven év apropójából létrejött kiállítás szereplői (az intézmény gyakorlata szerint magyarországi és ausztriai művészek) a festészet, illetve a figuratív festészet a kortárs művészeti közegben olykor mellőzött, ám folyamatosan feltámadó médiumában alkotnak. A közös kérdés tehát, hogy mi is a színes táblakép-világ lehetőségtere, mi látszik át a festményeken, vagy éppenséggel mit takarnak el a képek, mik a festészet igazságai vagy éppen (Sigmar Polkét parafrazálva) hazugságai? De mi is a festészet? Mimikri és megmutatkozás? Festékfolt vagy ábrázolás, a megfestett eszme, a megfestett világ vagy a megfestett festészet?
A tárlat e dilemmák megválaszolására persze nem vállalkozik, ám az egyes művek önmagukban és a többiekhez való viszonyukban felhívják a figyelmet e kérdésekre, valamint az idő, a figyelem és a festészet összefüggéseire, a táblakép-formátum levetkőzhetetlen reprezentativitására. A figyelem mindig szelektív, azaz folyamatosan keveredik benne az elmélyültség és a szétszórtság. Akárcsak a figuralitás és absztrakció: egykor mint egymás ellentétpárjaira gondoltunk e fogalmakra, manapság viszont éppen ezekben az ellentétekben bizonytalanodunk el. Az időtapasztalat mellett ez a korántsem csupán kellemetlen bizonytalanság a tárlat fő hívószava.
