ZETApress

hírportál

Izraeliek a Millenárison

7. Art Market Budapest 2017Izrael díszvendégségével rendezik meg október 12-e és 15-e között a 7. Art Market Budapest kortárs képzőművészeti vásárt, amely 24 ország 120 kiállítójával várja a látogatókat a Millenáris park B-C-D-csarnokaiban. A 7. AMB kiállítói idén négy kontinens ötszáznál több művészének több ezer alkotását hozzák el Budapestre.

A vásár olyan tengeren túli kiállítók figyelmét is képes felkelteni, akik az Art Marketben és Budapestben látják annak lehetőségét, hogy betörjenek ez európai művészeti vérkeringésbe, ennek köszönhetően érkeznek kiállítók Ausztráliából, Mexikóból vagy Japánból is ? hangsúlyozta Ledényi Attila alapító-igazgató a délelőtti sajtótájékoztatón.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes hozzátette: az Art Marketet idén is a CAFe Budapest kortárs művészeti fesztivállal együttműködésben rendezik meg, a Fővárosi Önkormányzat stratégiai partnerségével. Mint felidézte, tavaly a vásár négy napja alatt 27 ezer hazai és külföldi érdeklődőt vonzott, jelentősen hozzájárulva a Budapest márka erősítéséhez.

Az 1948-as alapításának jövőre 70. évfordulóját ünneplő Izrael Állam ART.ISRAEL ? ART.IS.REAL mottóval az Art Market és a CAFe Budapest díszvendége, melyre a Lánchíddal szembeni Széchenyi téren egy nagyszabású képzőművészeti alkotás is felhívja majd a figyelmet ? árulta el Szalay-Bobrovniczky Alexandra. Kiemelte: az Art Markettel közös cél a magyar fővárost a nemzetközi fotográfia egyik központjává tenni, ezért a képzőművészeti vásár önálló szekciójaként idén is megrendezik az Art Photo Budapest fotóművészeti vásárt. Ledényi Attila hozzátette, hogy ebben az évben három kontinens kiállítói érkeznek Közép- és Kelet-Európa egyetlen fotóművészeti vásárára.

Káel Csaba, a MŰPA vezérigazgatója, a szeptember 19-én bemutatott CAFe Budapest operatív testületének elnöke a fesztivál legfontosabb képzőművészeti partnereként szólt az Art Marketről, az izraeli díszvendégség programjából pedig kiemelte többek között a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ Capa in Israel című kiállítását.

Josszi Amrani, Izrael Állam budapesti nagykövete felidézte, hogy Ledényi Attila tíz hónappal ezelőtt vetette fel az izraeli díszvendégség ötletét, és a nagykövetség rögtön támogatta azt. Ez az álom rövid idő alatt valóra vált, ahogy maga Izrael Állam is egy álom megvalósulásaként jött létre, amely ráadásul Budapesten született Herzl Tivadar fejében ? jegyezte meg. A diplomata emlékeztetett arra, hogy Izrael egy ősi nemzet viszonylag fiatal állama; képzőművészetében is keverednek a legfrissebb kortárs vonulatok és a tradíciók.

Az Art Market és a CAFe Budapest során bemutatkozik Izrael fotó- és képzőművészete, zenéje, gasztronómiája, de tágabb értelemben a zsidó hagyományok is ? számolt be Josszi Amrani. Ledényi Attila hozzátette, hogy az AMB mintegy félszáz izraeli képzőművész bemutatkozására ad alkalmat, közülük is kiemelte Dana Levit és Ilit Azulajt, valamint Jozef Szemah performanszát. Az izraeli tematikát az Art Market számos kísérőkiállítása is képviseli, de október elejétől november végéig erre hívja fel a figyelmet az izraeli Eran Sakin kifejezetten Budapestre tervezett, Széchenyi téren felállítandó, nagyszabású szobra is ? jegyezte meg.

Glázer Tamás, a Millenáris Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy a megújulóban lévő Millenáris atmoszférája, egyedülálló építészeti adottságai révén különleges helyszínt tud biztosítani a régió legnagyobb képzőművészeti vásárának.

Szóljon hozzá!