ZETApress

hírportál

Miranda a Páva utcában

A cigány holokausztA Holokauszt Roma Áldozatainak Emléknapja alkalmából nemzetközi összehasonlításban is egyedülálló kiállítás nyílt tegnap este a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban. Alkotója Veijo Baltzar kulturális tanácsos, vándorcigány származású finn író, színházi rendező, zenész, sokoldalú előadóművész, a Drom Kulturális és Művészeti Egyesület elnöke.

A Miranda – a cigány holokauszt címet viselő kiállítás egy Szlovákiában született fiatal roma nő életén keresztül mutatja be a cigányok sorsát, szenvedését a II. világháború idején. A tárlat a Miranda szemein keresztül nevű európai kulturális projekt keretében érkezett hazánkba. A projekt során idén és jövőre számos európai országban rendezik meg a tárlatot, majd a projekt betetőzéseként jövő tavasszal bemutatásra kerül a brüsszeli Európai Parlamentben is.

A finn közönség a Finn Nemzeti Múzeumban láthatta a kiállítást 2013-14-ben, majd vándorkiállításként országszerte is bemutatták. Több mint egymillió finn polgár nézte meg a tárlatot és ismerhette meg Miranda sorsát a vészkorszak alatt. A kiállítás az Európa a polgárokért program segítségével valósult meg.

A megnyitó részeként a Holokauszt Emlékközpont, a finnországi Drom Egyesület és a Roma Holokauszt Emlékbizottság – melynek életre hívója a Roma Produkciós Iroda Alapítvány –, az Amenca Közösség, az Idetartozunk Egyesület, a Romano Instituto Alapítvány és a Romédia Alapítvány közösen emlékezett a Holokauszt roma áldozataira a zsinagógában. Az ismert előadóművészek szereplése mellett többek között felszólalt Őexcellenciája Petri Tuomi-Nikula, Finnország budapesti nagykövete; Beer Miklós, a Váci Egyházmegye püspöke; Setét Jenő roma polgárjogi aktivista és prof. dr. Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója.

S miért ilyenkor emlékezünk? – Mert a Cigány Világszövetség párizsi kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 2-ről 3-ra virradóra több mint háromezer cigányt gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban. Becslések szerint a roma holokauszt (porrajmos – elnyeletés, elpusztítás) idején a nácik a kétmilliós európai cigányság 10-30 százalékát gyilkolták meg, közülük 23 ezret Auschwitzban. A történészek öt- és hetvenezer közé teszik azon magyarországi romák számát, akik a koncentrációs táborokban veszítették életüket.

Szóljon hozzá!