ZETApress

hírportál

Hatvan éves a forint

Hazánk fizetőeszköze, a forint idén ünnepelte 60-ik születésnapját. Az évforduló kapcsán a Magyar Nemzeti Bank augusztus 1-jén két korosztályban ? 6-10 éves és 11-14 éves ? és három témakörben rajzpályázatot hirdetett. A cél az volt, hogy a gyermekek érdeklődését, figyelmét is felkeltse fizetőeszközünk iránt. A rajzpályázatra ? technikai megkötés nélkül ? több mint ezer alkotás érkezett három témában. Az egyik Az én forintom, a másik a 60 éves a forint, a harmadik az Én és a zsebpénzem címet viselte.

A gyermekrajzpályázat eredményhirdetése

Az MNB a Látogatóközpont honlapján virtuális kiállítást szervezett, ahol az elektronikus úton leadott szavazatok alapján dőlt el a dobogós helyek sorsa. Az alsósok között Balatoni Bence monori, Hajdu Dániel miskolci és Kalocsa Evelin monori kisdiák végzett az élen. A felsősök között Czuczor Viola budapesti Utasi Réka kocséri és Pálmai Adrienn keszthelyi tanuló volt a sorrend. Az MNB mindkét korcsoportban különdíjat is hirdetett, melyet Koller Gergely zalaegerszegi és Tolnai Tímea tatabányai pályázó kapott.

Forintunk gyerekszemmel ? időszaki kiállítás

Az eredményhirdetéssel egy időben, tegnap délután 3 órakor Forintunk gyerekszemmel címmel időszaki kiállítás nyílt a húsz-húsz legszebb, legötletesebb alkotásból. A kiállítás célja, hogy bemutassa, gyermekeink hogyan tekintenek mindannyiunk fizetőeszközére, mit jelent számukra, illetve hogyan elevenedik meg a képzeletükben a forint múltja és jelene. A kiállítás január 5-ig tekinthető meg az MNB Látogatóközpontjában Budapesten, a Szabadság tér 8-9-ben.

Szóljon hozzá!