ZETApress

hírportál

Teplán-képek Ferencvárosban

Prologue Teplán NóraPrologue Teplán Nóra egyéni kiállítása nyílt meg tegnap este a Lónyai utcai cARTc Project Space ? Gregersen Art Pointban. Az április 1-jén szombatig látható tárlatot Vékony Délia művészettörténész nyitotta meg.

A cARTc Project Space februári tárlatán nyílik meg elsőként a budapesti képzőművész bemutatkozó kiállítása. A tárlat az elmúlt év munkáit mutatja be, melyen szerepelnek festmények, kollázsok és beton objektek egyaránt. Nóra 1990-ben született Budapesten, jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakos hallgatója, korábban az ELTE Szociológia szakán végzett. Minden új médium megváltoztatja az érzékszervek működését, így a fennálló valóságfogalmat is ? írja Anne-Marie Bonnet a Kép-test/Test-kép című tanulmányában, melyhez híven kerülnek a különböző médiumú munkák is korrelációba egymással. A kohéziós erőt pedig egy egységes narratíva különböző perspektívái adják. A kiállított munkák egyszerre keltik a szubjektivitás érzetét és válnak egy egyetemes létértelmezés lenyomataivá belső monológokon és az egóval történő párbeszéden keresztül.

Újságokból, magazinokból ollózott motívumokkal dolgozik, fontos számára a kivágás és felragasztás manuális folyamata is. Témái a lét nagy kérdései, az értelem, cél és az út keresése, a lelki folyamatok feltérképezése, megértésének lehetőségei és határai. Témaválasztása tudatos, célzottan keres bizonyos tartalmakat. Műveit archetipikus képekből építi fel: jellemző a természeti motívumok kombinálása emberi testekkel, testrészletekkel. Ezek az elemek gyakran egymásra is vetülnek, például a fakorona-hajkorona vagy a drapéria/takaró ? hótakaró kombinációkban. A koronájukkal lefelé, a gyökereikkel látszólag a levegőbe kapaszkodó fák, a tájban lebegő bolygók, drámaian habzó-hullámzó, de sehová nem folyó vizek jelzik, hogy a természet, a fizika, a gravitáció törvényei helyett itt másfajta erők uralkodnak. A létrejövő kompozíciók egy-egy pszichológiai állapot vagy filozófiai gondolat metaforikus kivetülései ? írta Berg Andrea a kiállításhoz készült katalógusban.

Szóljon hozzá!