ZETApress

hírportál

Koncertfotók az Aranytízben

Irigy HónaljmirigyRéti Dóra fotóművész: Pop-rock generációk című kiállítása nyílt meg délután a belvárosi Aranytíz Kultúrház I. emeleti Tánc Galériájában. A december végéig látható tárlatot Csiki Gábor énekművész nyitotta meg. Közreműködött: Marschall Norbert harsonaművész, koncertszervező.

Az 1975-ös miskolci születésű Réti Dóra 1993-ban érettségizett, majd a helyi művészeti szakközépiskolában fényképészetet tanult. 1999-ben Nyíregyházán nyelvtanári diplomát szerzett, s visszahívták tanítani volt középiskolájába. 11 éve költözött a fővárosba, azóta szabadúszó fotóművész. Kérdésemre elmondta, hogy hívták már tanítani a Práter utcába is. (Magam is itt tettem fényképész szakmunkás vizsgát 1994-ben.) Ma kiállított koncertfotói az utóbbi 4 év termékei: 2013-16-ban a Marschall Norbert szervezésében Miskolcon fellépő zenekarokat fotózta szülővárosa megrendelésre. Képein cím és dátum sincs, csak alkotójuk és modelljei neve olvasható a tablók alatt.

Szóljon hozzá!