ZETApress

hírportál

Kézitáskával Indiában

Hanti Vilmos BrüsszelbenHanti Vilmos Brüsszelben és Indiában készült fotóiból nyílt kiállítás a fenti címmel tegnap este, melyet szeptember 6-án keddig tekinthetnek meg az érdeklődők a Vörösmarty utcai Sajtóház földszinti Mikszáth-termében.

A képek készítője Indiába indult repülővel, brüsszeli átszállással, ám az élet máshogy hozta. Március 22-én terrortámadás rázta meg a repülőteret, így az utasok azt nem hagyhatták el. A négynapos kényszermegálló során lehetősége volt fényképeket készíteni a tragédia sújtotta helyszínen, majd folytatta az útját, és az indiai hétköznapokat is lencsevégre kapta.

A kiállítást Tóth Károly MÚOSZ-elnök köszöntője után Keleti Éva Balázs Béla-díjas fotográfus, Táncsics Mihály-díjas fotóriporter, érdemes és kiváló művész, valamint Erdős André, Magyarország volt ENSZ nagykövete nyitotta meg. Az indiai hangulatot teremtő megnyitón a zenét és ételkóstolót a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége szolgáltatta. Közreműködött a barokk-reneszánsz zenéket játszó Lovas Tamás és Sándor Ádám is, az est moderátora Lévai Katalin volt.

? Ha hosszabb utazást tervezünk, gondosan összekészítjük úti holminkat. Így tettem én is, amikor több mint fél éves aprólékos tervezés után 2016 márciusában Indiába indultam. Korábban már kétszer is jártam a mesés országban, sok nevezetességét megnéztem. Újabb utam során az indiai hétköznapokra voltam kíváncsi. A sors furcsa fintora, hogy a Ferihegyen feladott kitömött bőröndömet végül csak hazaérkezésemkor, 19 nap után vehettem át ? ugyancsak Ferihegyen, így szerény kézitáskámmal voltam kénytelen eltölteni a közel három hetet.

Március 22-én 08:15 perc környékén szállt le a Budapestről induló gépem Brüsszelben. Megállt a kifutópályán több mint egy órára, majd lassan begurult a terminálok mellé. Addigra már az otthoni hírekből értesültem, hogy 8 óra után néhány perccel terrortámadás érte a repülőteret. Hosszú ideig kellett várakozni az utasoknak a fedélzeten, majd kizárólag a kézitáskáinkkal szállhattunk ki a gépből, s egy nagy hangárba vittek bennünket. Az ember nem tud, de nem is akar ilyen helyzetekre készülni. Kézitáskámba alig tettem valamit, hiszen átszállásra készültem és a fedélzeten nem akartam cipelni semmit. Az indiai várható hőség miatt csak egy póló és egy rövid ujjú ing volt rajtam. Végül 4 nap kényszerű belgiumi várakozás után indulhattam tovább a várva várt világba.

A fotókiállítás képei a belgiumi terrortámadás utáni órákról, majd nagyobb mértékben az indiai hétköznapokról szólnak. Hirdetve mindannyiunknak, hogy a XXI. század elejére bolygónkon emberi létünk mennyire törékennyé, kiszolgáltatottá vált, ugyanakkor ha hagynak bennünket élni ? még ha szegényebben is ? embertársainkra tekintettel vagyunk, el tudunk boldogulni a mindennapokban. A kiállítást feleségem emlékére ajánlom, aki amikor kimerülve Indiába végre megérkeztem, biztató üzeneteivel erőt adott az út folytatásához ? írta Hanti Vilmosnak a fotókiállításra írt bevezetőjében.

Szóljon hozzá!