ZETApress

hírportál

Képek a Váci úti gyártelepen

Crocodile PowerCrocodile Power: Az Emlékezet Határai és Marcus Farr: Sablonok, Minták & Redők című kiállításai nyíltak tegnap este 18-tól 21 óráig a Budapest Art Factory Kiállítótérben és Vendégstúdióban. A tárlat augusztus 31-én szerdáig időpont-egyeztetéssel látogatható a Váci út 152-156. emeletén.

A Budapest Art Factory (BAF) büszkén mutatja be vendégművészeinek két egyéni projektjét ? az orosz művész duó Crocodile Powerét és az amerikai Marcus Farrét, akik júliusban alkottak a BAF falai között. A két kiállítás a BAF Kiállítóterében és Vendégstúdiójában kerül megrendezésre. Szokásos módon az est alatt az állandó művészkör ? Kucsora Márta, Juhász Dóra és Szász Sándor ? műtermei is látogathatóak. A július 7-én csütörtökön megnyitott Potapov-kiállítás viszont ma zár.

A művész duó új projektjén keresztül folytatja a valóság határainak kutatását. Az emberi agy olyan módon van felépítve, hogy akárhányszor előhívunk egy bizonyos emléket, egyidejűleg felül is írjuk azt. Ebből a módosítási folyamatból adódóan új részletek törnek elő, valamint elemi részek tűnnek el. Következésképpen, az emlékezet meghatározhatatlanná válik, és az azt rejtő igazság megkülönbözhetetlen a fikciótól.

Jelenlegi projektjükhöz anyagok felfedezéséből és új élmények megéléséből kifolyólag, a duó egy három napos autóutat tett meg Moszkva és Budapest között: útjuk 80%-a mezők, erdők és hegyek mellett haladt. Ezen útvonal folytonossága és egyhangúsága egy képsorozatot eredményez, amely végül önálló egységgé szerveződik; érzelmek és érzékek tablóját vázolva fel, amely jobban emlékeztet az álomra, mint a valóságra. Ezeknek az emlékképeknek lehetetlen meghatározni pontosan a mezsgyéit; szokványosak, csakúgy, mint az országhatárok, amelyeken áthaladunk. Számos tájkép beazonosítható és ismerős, deja vu effektet idéz elő, hiszen már gyermekkorunkban láttuk ezeket a helyeket.

A különös jelekkel bíró fák a valóság küszöbén történő létezést szimbolizálják; tisztázatlan, hogy élnek vagy sem, csupán egy pillanatban vannak jelen ? a pillanatban, amelyet a művészek igyekeznek megragadni. Az installációk átmeneti anyagokból tevődnek össze, amelyeket az utazás során felfedezett erdőkből származnak. A viasz, moha és a fa a létezés változatosságát és illékonyságát jelképezik. A térbeli tájképek és tárgyak egyszerre idézik fel a gyóntatószéket és az elhagyatott erdei kunyhót. Ezek alakítják ki a képet memóriánk sejtjeiben, amelyek igaz és képzeletbeli emlékek hordozói.

Marcus FarrMarcus Farr: Sablonok, Minták & Redők című projektjének központjában a tér érzékeléséből származó információ kinyerése áll, amely a legalapvetőbb anyagok és az általuk képződő építészeti alapszituációk, folyamatok kutatását foglalja magába. Ezek az adatok arra lesznek felhasználva, hogy az építészet új szemszögből kerüljön bemutatásra, illetve olyan helyszínek létrehozását eredményezi, amelyek jelentőségteljesek lehetnek a közösségnek, művészi megközelítésből. Budapesten a művek jellegzetessége a stúdió folyamat részeiből, mint a hajtás, gyűrődés és anyagok, mint a papír és kartonpapír vágásából adódik.

Bizonyos értelemben, az anyag ősi voltára összpontosít, határozottan egyszerű és diszkrét voltára, miként építészeti kontextusban ábrázolva, nagyon valós és észlelt jelentéssel felruházva, hogyan gondolhat az alany új építészeti környezetre ezen a helyszínen. Ez az új architektúra jelenleg nem létezik, és soha nem is létezett, ám megnyilvánult a rajzolás, modellezés szakterületén, ami által a képzelet folyamata engedi az anyag leghangsúlyosabb jellegzetességének, hogy hiper hatást gyakoroljon az építészet reprezentációjára, alapjául véve, mit talál a művész érdekesnek. Mint művészeti eljárás, ez a módszer különbözik a tervezés hagyományos kivitelezésétől, ahol a program, kiterjedés, költség és emberi lakhely részletei fontosabbak az alakzat és hatás részleteinél.

A Crocodile Power-t 2011-ben alapította Peter Goloshapova és Oksana Simatova. A Moscow State Stroganov Academy of Industrial and Applied Arts-on végezték tanulmányaikat, Moszkvában élnek és alkotnak. Munkáikon keresztül a művész páros a valóság szétfoszlásának problematikáját és benne napjaink emberének helyzetét vizsgálják. Megfoghatatlan változásokat rögzítenek újszerű módszerek, anyagok egyesítésével, a hagyományos technikáktól, mint az olaj, vászon, porcelán és fa, az üveggyapoton keresztül, különféle műanyagokig. A közelmúlt kiállításai: Always contemporary, ROSIZO Gallery, Exhibition Center, Moszkva (2016); …Hooray! Sculpture!, SRC Winery, White Hall, Moszkva (2016); Out of range, MMSI, Moszkva (2015).

Marcus Farr a Material Artifact alapítója, amely a kutatásra, építészetre és művészeti gyakorlatra fókuszál. Poszt professzionális mesterképzést a Rice University-n végzett építészet szakon, valamint professzionális építészi diplomát (5 éves BA építészet) és BA fokozaton Studio Art diplomát szerzett a Drury University-ről. Farr az sharjahi American Universityn adjunktus. Hosszú évek tapasztalatait tudhatja magáénak az építészet, urbanisztika, hely specifikus tájépítészet szakterületein, amelyet Amerikában, Európában, Közép-Keleten és Ázsiában végzett munkái során nyert. Az alábbi cégekkel dolgozott: Carlos Jimenez Studio, James Burnett, SOM, Gensler, HOK, Robert A.M. Stern.

Szóljon hozzá!