ZETApress

hírportál

Rektori sajtó tárlatvezetéssel

Best of diplomaSikeresnek tartja a Magyar Képzőművészeti Egyetemen (MKE) az elmúlt időszakban megvalósult átalakításokat és a nyitás programját az intézmény rektora. Csanádi Judit délutáni Andrássy úti sajtótájékoztatón elmondta: ez volt az első szemeszter az új vezetéssel, amely február eleje óta irányítja az intézményt.

A programjuk központi jelszava a nyitás volt, s a félév azzal zárul, hogy ma este 6-kor dr. Rényi András PhD egyetemi tanár, az ELTE Művészettörténeti Intézetének igazgatója megnyitja a Best of diploma kiállítást, amely a hallgatók legjobb munkáit tárja a látogatók elé. A július 26-ig látható tárlatot Dr. Révész Emese művészettörténész sajtóvezetésen mutatta be.

A rektor-asszony kitért arra, hogy korábban a tanszékek között szinte nem volt átjárás, ezt is igyekeztek felszámolni. Október 23-ára közösségi teret hoznak létre az intézményben. Az egyetem másik épületének húsz éve zárt kapuját is megnyitják, az lesz az intézmény védett bejárata, a mostani ? a régi Műcsarnok, amelyet képzőművészeti alkotások díszítenek ? szabadon bejárható lesz. A rektor reméli, hogy a jövőben a kortárs képzőművészet lüktető helye lehet.

Két év múlva szeretnének angol nyelvű képzést is indítani, addigra reményei szerint az ezt akadályozó helyszűke is megszűnik. Ehhez egy pluszépületre is szükség van, a polgármester ennek érdekében felajánlott egy VI. kerületi elhagyott iskolát. A rektor szándékai szerint már januárban részlegesen ott működnének. Szólt arról is, hogy az intézményi kapcsolatok fejlesztésére kiemelt figyelmet fordítanak, számos egyetemet felkerestek, a találkozásokból pedig együttműködések születtek. A drezdai képzőművészeti egyetem rektorával közös kiállításról állapodtak meg ? jegyezte meg.

Rakonczai Éva, az intézmény kancellárja első lépésként beszámolt a már megkezdődött homlokzatfelújításról. Ehhez a fenntartó minisztérium 150 millió forinttal járul hozzá, a nyílászárók restaurációja mellett szeretnének eljutni homlokzatszakaszok kivitelezési tervének elkészítéséig. A rektor hozzátette: reményei szerint a szükséges felújításokat két tanév alatt meg lehet majd valósítani.

Palkovics László oktatási államtitkár kiemelte: egy turbulens időszak után alakították át az intézmény struktúráját és létrejöhetett a nyitás programja. Az MKE felszámolta az intézményen belüli akadályokat ? mutatott rá, és kitért arra is, hogy az utóbbi időben erősödött a felsőoktatási intézmények közötti együttműködés. A fenntartó feladata, hogy a feltételeket biztosítsa ? közölte az államtitkár. Áttekintik, hogyan tudnak olyan feltételeket teremteni, amelyek a XXI. századi képzőművészeti oktatáshoz szükségesek.

Szóljon hozzá!