ZETApress

hírportál

Munkácsról Terézvárosba

Iváncsó András VárosaIváncsó András kárpátaljai festőművész, Ukrajna Érdemes Művésze: Szín-Terek című kiállítása nyílt meg tegnap este 5 órakor a Teréz körúti Forrás Galériában. A július 1-jén péntekig látható tárlat kurátora Tóth Norbert, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója.

A Kárpát-haza Galéria zártkörű rendezvényén köszöntőt mondott Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese. Ünnepi beszédet mondott Dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, az Országgyűlés 2002?2009 közötti elnöke. A kiállítást Micska Zoltán festőművész, Ukrajna Kiváló Művésze, az Ukrán Nemzeti Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagja, András egykori tanára nyitotta meg. Közreműködött Both Miklós zenész, A dal 2016. zsűritagja, akivel a meghívott vendégek együtt énekelték egyik dalát.

Iváncsó András (Munkács, 1972?) az absztrakt expresszionizmus műfajában alkot, vagyis a lelki és érzelmi állapot közvetlen kifejezésére törekszik. Művei modern hangvételűek, tele stilizált formákkal. Kompozícióiban kortárs válaszok fogalmazódnak meg az őt körülvevő világról, a kárpátaljai tájról és az emberekről. Alkotásait akrillal és vegyes technikával készíti farostra és vászonra. A textúrát az érdes és sima felületek váltakozásával, a festékrétegek halmozásával teszi változatosabbá, drámaibbá.

Iváncsó András tanulmányait 1991-ben fejezte be a Munkácsi Tanítóképző Főiskolán, majd 1995-ben festészet-grafika szakon diplomázott az Ivano-Frankivszki Egyetemen, ahol Figol Mihail, Szirko Volodimir, majd Micska Zoltán voltak a tanárai. 1995-ben kezdett képzőművészetet tanítani a Munkácsi Tanítóképző Főiskolán és a Munkácsy Mihály nevét viselő művészeti iskolában. Az Ukrán Képzőművészek Szövetsége 2001-ben választotta tagjává.

Jelenleg a Munkácsi Városi Képtár igazgatója. Rendszeres résztvevője különböző alkotótáboroknak Magyarországon, Lengyelországban és Ukrajnában. Önálló kiállításait láthatta a közönség Kijevben és Budapesten, csoportos tárlatokon vett részt Magyarországon, Lengyelországban, Szlovákiában, Horvátországban, Fehéroroszországban, Oroszországban és Kínában. Alkotásait a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeum, az Ukrajnai Kortárs Múzeum, a Kolomijai Népművészeti Múzeum, a Csernovici Képtár, a Trebisovi Képtár és a Szevasztopoli Képtár gyűjteménye őrzi.

Takács Bence Ervin előadóművész, az est moderátora a kedd esti osztrák?magyar focimeccs megnyerését követő másnaposságra célzott. Cseh Tamás (1943?2009) után szabadon elmondta, hogy van olyan másnap, amiért élni érdemes! A finom pezsgők és borok láttán attól féltem, hogy mára én is másnapos leszek, ezért csak mértéktartón fogyasztottam belőlük, a remek szendvicseknek viszont nem tudtam ellenállni.

Szóljon hozzá!