ZETApress

hírportál

Franciska a Héliában

A tízéves Fiatal Művészek Galériájában tegnap este mutatta be Fábián Franciska: Csorba csillag című 130 oldalas legújabb verseskötetét. Köszöntőt mondott: Bézi Péter kurátor, az írónő saját költeményeit szavalta el. A könyvet 2600 forintért vásárolhattuk meg és dedikáltathattuk a helyszínen. A falakon fenn voltak még a február 8-án kirakott Szipál Martin-fotók.

Franciskának ez már a harmadik könyve. 2011-ben készült el Mi történt Ióval című regénye és 2014-ben a Gombamesék című magyar?angol mesekönyve Szabó Erzsébet rajzaival, melyeket két-kétezer forintért kaphatunk meg. A könyvbemutatót a Hotel Helia, a Pipa Art Cafe és a Benkő Dániel Vino Sellection támogatta.

Helsinki a megtisztulás tiszta fényének szent helye. Ió görög királylány volt, Zeusz beleszeretett, ezért Héra tehénné változtatta. Testét bögölyök csípték, vándorútra, menekülni kényszerült, de Prométheusz megjósolta neki, hogy majd Egyiptomba érve boldog lesz. A mai Ió fiatal és kalandor, energikus, öntörvényű, és tinilányosan naplót vezet. Olyan vándorútra indult, amit nem tervezett előre, csak a célját tűzte ki. Saját bögölyei mindaz az élet, amit maga mögött hagyott, és magába zár. De legfőképpen a női mivolta, érzelmei, szerelemre vágyása és a folytonos keresése űzi tovább, tovább és tovább! ? olvasható Franciska 2011-es történetben.

Franciska: Gombamesék című műve modern mesekönyv, meg kell ismerkedni vele! Mondd csak, találkoztál már Csiperke Csillával? Beszélgettél már Pereszke Patríciával? Nos, ha nem, épp itt az ideje, hogy egy színes kalandra hívjalak, ahol csupa érdekesség vár. A Gombamesék története egy vidám csodavilágot tár eléd ahol léggömböt eregethetsz Légyölő Odettel, Tolnok Dezső a tintagomba pedig verselni tanít. Ha már összebarátkoztál Csiperke Csabival és a többiekkel, történetüket elolvashatod angolul is. A 25 ötletes kis mesét Szabó Ágnes Erzsébet iparművész gondosan kidolgozott illusztrációi teszik még élvezetesebbé.

Szóljon hozzá!