ZETApress

hírportál

Fegyverek és hajók a Hungexpon

FeHoVa 2016A 2015-ös FeHoVa nemzetközi kiállításra 57 ezren váltottak jegyet, és 18 ország 270 kiállítója vonultatta fel termékeit, szolgáltatásait. A térség legjelentősebb vadászati találkozójaként jegyzett, és egyben a legnagyobb hazai horgászbemutató szerepét is betöltő eseményre idén még ennél is több látogatót várnak február 18-tól 21-án vasárnapig.

A szervezők a tavalyi tapasztalatokból kiindulva még a korábbinál is nagyobb helyet biztosítanak a horgászoknak a C-pavilonban, és ugyanott külön kiállítás megnyitót is tartottak. A horgászati kiállítás egyik leglátványosabb eleme idén is a hatalmas FeHoVa akvárium lesz, amely számos programmal várja az érdeklődőket.

A hagyományos programok és kiállítási elemek (szarvasbőgő verseny, vadászkürt verseny, Magnum-lőtér, vadász-és horgászbemutatók, pergető szimulátor) mellett idén olyan újdonságokkal is találkozhatnak az érdeklődők, mint a Dzsungelláz című trófea bemutató, világrekord medve trófea helyszíni bírálata és a rendellenes dámtrófea-kiállítás. A hagyományos hal- és vadhús tematika mellett idén a gasztronómia is fő szerepet kap a FeHoVá-n. Itt rendezték meg ugyanis 18-án, csütörtökön a Bocuse d’Or Nemzetközi szakácsverseny hazai döntőjét. (Az európai döntőt a májusi SIRHÁN tartják.)

A FeHoVá-val egy időben látható idén is a Budapest Boat Show, Magyarország legnagyobb szárazföldi kikötője, a hajózás és a vízi sportok szezonnyitó nagy-rendezvénye a G- és F-pavilonban, összesen 9500 négyzetméteren. Az idén 25. alkalommal megrendezett eseményen a hazai kiállítók mellett olyan neves cégek is megjelennek, mint a BAVARIA, a BAYLINER, a COBALT, a GLASTRON, a JEANNEAU, a MALIBU, a SEA-DOO vagy a STICKL.

Az idei rendezvény fő tematikája a 2016-os Nyári Játékok lesznek, így tavalyhoz hasonlóan a kiállítás programszigetén ehhez kapcsolódó látványosságok várják majd a látogatókat. A kiállításra felépített bemutató medence az oktatóhajók mellett helyszínt biztosít az RC Vitorlás versenynek is. További mozgalmas programnak ígérkezik a Kinect Olimpia, és idén sem marad ki a korábbi években nagy sikert arató GRIND verseny sem.

A kiállítás főtámogatójáról elnevezett GENERALI Kikötő Színpadon számos érdekes program és beszélgetés várja mind a szakmai, mind a nagyközönséget, többek között színpadra lépnek a 2016-os Riói Olimpiára készülő, illetve már kvótát szerző magyar versenyzők és világbajnokaink is. A látogatónak ezen felül lehetőségük nyílik megtekinteni az Újdonság Pályázat szakmai zsűrije által legjobbnak értékelt hazai fejlesztéseket mind hajó, mind pedig hajózási kiegészítő és felszerelés kategóriában. A kiállítás fővédnöke 2016-ban is a rendezvény stratégiai partnerének, a Magyar Vitorlás Szövetségnek elnöke, fő támogatója, pedig immáron harmadik éve, a GENERALI Biztosító Zrt. A kiállítás média partnere a Playboy. A FeHoVa és a Budapest Boat Show kiállításokkal egy időben rendezik az V. FeHoVa ? MEOE Winterdogshow Nemzetközi Kutyakiállítást a B-pavilonban.

A Hungexpo Zrt.

Mint január 23-án megírtuk, a Hungexpo Zrt-nek a növekedés éve 2016. A kiállítóhely csaknem ötven éve a magyar piac megkerülhetetlen, vezető szereplője. Kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerével, képviselői hálózatával Kelet-Közép-Európa meghatározó kiállítás-szervezője. Több évtizedes munkánk van abban, hogy ma Budapest és a Hungexpo rendezi a régió számos jelentős kiállítását. 2005 júliusában befejeződött a cég privatizációja, azóta a Hungexpo a francia GL-events cégcsoport tagja.

Szóljon hozzá!