ZETApress

hírportál

2016. a növekedés éve a Hungexpon

Hungexpo térképKét hagyományosan rekordokat döntögető kiállítással nyit idén is a Budapesti Vásárközpont. A január végi agrárkiállítás, az AGROmashEXPO és a Kárpát-medence vadászainak, horgászainak és természetkedvelőinek nagyszabású februári találkozója, a FeHoVa, valamint a 25. jubileumát ünneplő Budapest Boat Show után az idei év elsősorban a gasztronómiáról és a turizmusról szól majd.

A Hungexpo Zrt, amely tavaly az előzetes várakozásoknál lényegesen jobb évet zárt több mint ötmilliárd forintos bevétellel és félmillió látogatóval, idén összesen 23 különböző kiállítást rendez. Az idei cél: a bevétel és a látogatószám további növelése. Ez ? állítják a cégvezetők ? egyáltalán nem elérhetetlen: tapasztalataik szerint visszatért ugyanis a kiállítói kedv, a vállalkozók felismerték, hogy a vásári megjelenés elengedhetetlen az úgynevezett marketingmixben, ráadásul nagyon jó alkalom a versenytársak feltérképezésére.

A Hungexpo számára minden kiállítás egyformán fontos, de az idei év több kiemelkedő eseményt is tartogat. Ezek közé tartozik a tavaszi Utazás Kiállítás (díszvendégek: Kína, Brazília és Budapest), a májusi SIRHA (Európa legjobb szakácsaival itt rendezik meg a Bocuse d’Or európai döntőjét), az öt év után most ősszel ismét megrendezendő BNV, és ? bár nem saját kiállítás, de a magyar rendezvényszervezői szakma elismerése, hogy a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont ad otthont az UEFA éves kongresszusának.

34. AGROmashEXPO és VI. AgrárgépShow

Magyarország agráripari csúcsrendezvényének népszerűségét jelzi, hogy már ősszel elkelt a kiállítói helyek többsége. A január 27-30-a között megrendezendő kiállításon 9 pavilonban, 38 ezer négyzetméteren (vagyis a Hungexpo teljes területén) a magyar és a nemzetközi piaci szereplők színe-java megjelenik. Az immár hagyományosan az input- gépesítés-logisztika hármasra épülő tematikában egyre több kiállító hozza el termékét, elsősorban a mezőgazdasági gépek, agrárelektronika, méréstechnika, automatizálás világából.

Az agrár-szakkiállításokkal ezúttal is egy időben lesz látható a Magyar Kert (17-es pavilon), valamint a Szőlészet ? Pincészet szakkiállítás (18-as pavilon). A Magyar Kert tematikája a teljes szakágazatot lefedi: a kertek, parkok, kommunális zöld területek tervezéséhez, fenntartásához, megmunkálásához szükséges eszközök és technológiák teljes palettája bemutatkozik. A Szőlészet ? Pincészet szakkiállításon pedig megjelenik majd minden termék, technológia és szolgáltatás, ami szőlőműveléshez és a borhoz kapcsolódik.

A kiállításokat a szakmai partnereknek ? a Földművelésügyi Minisztériumnak, a Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Vezérigazgatóságának, a MEGFOSZ-nak, a MEGOSZ-nak, a GOSZ-nak és a NAK-nak) ? köszönhetően szakmai előadások kísérik, melyek választ adhatnak az ágazatot érintő aktuális kérdésekre, problémákra. Az FM és az MT Zrt. AMV Gazda Fórum elnevezésű programsorozatán fejlesztési és piaci lehetőségekkel, szakmai újdonságokkal ismertetik meg a látogatókat. A Gabonatermesztők Országos Szövetségének napján kiemelt téma lesz az agrárgazdaság jelenlegi helyzete, illetve a 2016-ban várható termelői kihívások és lehetőségek.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is számos szakmai programmal készül. Innovációs és fejlesztési lehetőségek a magyar agrár- és élelmiszer-gazdaságban című konferenciájukon bemutatják a többi között a Vidékfejlesztési Program pályázati lehetőségeit, a NAK szerepét az európai innovációs partneri hálózat kialakításában, a szakmát érintő legújabb informatikai és technológiai megoldásokat, valamint az Európai Unió új promóciós rendszerét és az abban rejlő támogatási lehetőségeket

A kiállítás megnyitóján, január 27-én szerdán délelőtt 11 órakor Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter adja át a Hazai és Nemzetközi Termékfejlesztési Díjakat 15 díjazottnak. A Hungexpo Zrt. ? felismerve a kiállítói és látogatói igényeket ? idén 2 napos belépőjegy vásárlását is lehetővé teszi, amelyet az érdeklődők sorban állás nélkül, elővételben megvehetnek a kiállítás honlapján. Február 18-21-e között lesz a 23. FeHoVa és a 25. Budapest Boat Show, de ez már egy következő történet.

Szóljon hozzá!