ZETApress

hírportál

Börtönarcok az Art9-ben

BörtönarcHetesi Attila: Börtönarcok (Prison Faces) című kiállítása nyílt meg tegnap este 18 órakor a Ráday utcai Art9 Galériában. A február 5-én péntekig látható tárlatot Muladi Brigitta nyitotta meg.

A munka nem egy szociológiai tanulmány céljával készült. Nem életsorsok, elkövetői és áldozati státus bemutatása, elkövetési motívumok volt a szándék. Inkább a köz-vélemény, az elfogadott értékrendek, a kulturális kötődések határozták meg a képek létrejöttét. Az a viszonyulás, ahogy a téma célját megítéljük. Hagyomány, érték, időtlenség, az örökkévalóság illúziója. Az értékek kizárólagossága, melyeket megörökítünk, ami méltó, vagy személyes, aminek fenn kell maradnia utánunk. Egy köztéri szobor miért szólna másról, mint a nagyságról, vagy a kollektív élményű gyönyörködtetésről. Valahol a portré is ilyen, hiába személyes, mégis a méltóságról beszél, olyanokról, akiket szeretünk, tisztelünk, vagy idealizálunk. Persze a szándék ellenére ez is lehet kisstílű, ami gyakran az adott kor példa állításában nyilvánul meg.

Pedig a képmás másféle is lehet, ami nem az idealizálás optimális terepe. A funkció más. Miért is ne vonhatnánk be a portré műfajába olyan csoportot, aminek tagjai semmi esetre sem nevezhetőek az ideális portré szereplőinek. Egy olyan világban, ahol a teljesítmény megkérdőjeleződik, ez egyáltalán nem merész vállalkozás. Amikor arcok látványa túlburjánzó intenzitással tolakodik elénk és bombázza a tekintetet, a festészet ábrázolásában ez is megengedett.

A képek szereplői rabok, a szomszédaink, vagy mozifilmek hősei, a média által közvetített világ esendő szereplői. Ezen belül is női rabok, melyekről maximum körözési fotó készül, vagy film, ami ennek az élethelyzetnek különböző szituációit mutatja be. A képek kapcsolati dinamikája kicsit máshonnan közelít. Miért ne lehetne egy műalkotás részese bárki, miért kell a hagyományos beidegződéseket, a belénk ivódott mintákat követni ebben a műfajban is? Lehet így is a határokat feszegetni és kitolni, hogy igazabb legyen: a művészet mindenkié!

Szóljon hozzá!