ZETApress

hírportál

Hanna Ferencvárosban

Andorka Hanna budapesti születési, gyermekkora óta Bécsben élő festőművész és fia, Andorka Rafael: Érzelmek című kiállítása nyílik január 19-én kedden 18 órakor a Lónyai utcai eReSz Kultúr Pontban ? tudatta a kiállítást megnyitó Rádi Károly, az eReSz Kultúr Pont eRe.

Andorka Hanna grafit és szén portrék készítése után 2001-től Manfred Ebster osztrák festőművész tanítványaként kezdett a festészet felé fordulni. Első kiállítása 2003-ban Csopakon volt, majd a Balaton leghíresebb vitorlásversenyén a Kékszalag tókerülő verseny megnyitó ceremóniáján tekinthették meg a látogatók hajós témájú képeit.

2014. óta Mitra Strohmaier, a szintén Bécsben élő, iráni származású festőművész és művészetpedagógus irányítása alapján készülnek alkotásai. Andorka Hanna hazánkban a kevésbé ismert művészek közé tartozik. Ennek oka az, hogy Magyarországon kevés kiállítóhelyen kapott lehetőséget bemutatni a képeit. Első budapesti kiállításának megnyitóján Fitz Péter művészettörténész az alábbiakkal mutatta be Magyarországnak a Művésznőt: Andorka Hanna drámai erővel jeleníti meg képeit. Ez a bensőséges világ sok képi izgalmat tár elénk, erőteljes színek és kontrasztok teszik szokatlanná. Nyilván az is tudatos, hogy a ma megszokottnál kisebbek a festmények, így az Alkotó és közönsége között sokkal intimebb viszony alakul ki.

Ezekkel a sorokkal ajánljuk mi is figyelmébe minden, a művészet felé nyitott látogatónknak a közeljövőben megnyíló kiállításunkat. Jöjjenek el és legyenek részesei annak az eseménynek, amely csak keveseknek adatik meg, hogy tanúi lehetnek egy kibontakozó, sikeres pályafutás kezdeti lépéseinek! A kiállítás január 31-ig keddtől vasárnapig 14 és 19 óra között látogatható.

Szóljon hozzá!