ZETApress

hírportál

Boldog sorsok Klárától

Szalai Klára, aki a boldogságot rajzolja? Szalai Klára két gyermeket nevel, dolgozik, háztartást vezet?. és rajzol. Sorsokat és arcokat ? ez lett a 2014-ben elindult tárlatsorozatának a címe is ? tudtuk meg Rádi Károlytól.

Klára az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán szerzett diplomát, a rajzolás művészete vele született tehetség. Kamaszkorától rajzol egyféle menekülésként a mindennapok problémái elől. Képeit saját magának készítette, azok évekig fiókok mélyén pihentek. Egy véletlen találkozásnak köszönhetően kerültek elő a művek, majd az Egy Mosoly Egyesület szervezésében 2014 novemberében megnyílt az első kiállítás. Ezzel elindult egy rendkívül tehetséges művész pályafutása.

2014 decemberében a Wesley Intézmények megsegítésére szervezett jótékonysági rendezvényen mutatkozott be a művésznő, ahol képeire felfigyelt Gránicz Tamás festőművész, a Szolnoki Művésztelep örökös tagja. A fenti gálán a művésznő átvehette az Egy Mosoly Egyesület Tar Anna-díját, melyet jótékonysági tárlatáért adományoztak számára.

2015. év első hónapjaiban a Tető Galériában rendezett tárlat megnyitón az Egy Mosoly Egyesület felkérésére már Gránicz Tamás mutatta be a képeket és azok alkotóját. Szívből jövő szavai a mai napig inspiráló hatással bírnak az alkotóra: ? Nem szépít, csak szépen lát. A rajz minden mesterségbeli fogását és kifejezési lehetőségét ismeri, a hajszál vékony vonaltól, a szinte odasuhintott széles kontúrig. Keresi a lényeget az emberarcok bonyolult összevisszaságában azt, ami a felületek alatt vibrál. A belső hűséget ? méltatta őt Gránicz Tamás.

Az eltelt hónapok során szoros barátság szövődött a két művész között, ennek a műértő közönség is örülhetett, mivel a tavasz elején közös kiállítás keretein belül mutatkozott be Mester és Tanítványa. Nagy meglepetésre Verebes György, a Szolnoki Művésztelep alapítója, aki maga is európai hírű képzőművész, megnyitójában elismerő szavakkal illette Klára műveit: ? Szalai Klára rajzaiban nincs semmiféle személyeskedés, ami lehetővé teszi, hogy átsugározzon rajtuk a rajzolás szeretete. Mintha egy képzeletbeli utazás során, váratlanul felbukkanó arcok szerepelnének a képeken. Mestere megfogalmazása szerint, derűt sugárzó portré alkotásai a belső szépség kifejezői ? említette többek között.

A Ferencvárosi Művelődési Központ galériájának kialakítását kihasználva, a tárlat a két művész alkotásait egymással szemben sorakoztatta fel, így a látogatónak alkalma nyílott összevetni a hasonlóságot és különbségeket keresni Mester és Tanítványa munkái között.

A nagy sikerű kiállítást követően Szalai Klára meghívást kapott az Aranytíz Galériába, ahol májusban szintén Gránicz Tamással közösen mutatkozott be az érdeklődőknek. A megnyitón Rádi Károly dicsérő szavakkal illette mindkét művészt, hangsúlyozva azok tehetségét és határtalan szerénységüket: ? Az igazán nagy emberek kiváltsága, hogy nyomot hagyhatnak a történelemben ? idézte egy római hadvezér szavait.

A művésznő pályafutása szerencsére felfelé ível, a nyár folyamán a Debreceni Kortárs Galériában is bemutathatja műveit valamint ebben az évben Bécsben és Németországban is rendez kiállításokat mesterével, Gránicz Tamással. November 10-én kedden, szinte napra pontosan egy évvel az első kiállítás létrehozása után, Szalai Klára: Az élet maga címmel bemutatta 2015. évi tárlatát, mely már csak november 22-én vasárnapig látogatható. A megnyitó egyben az eReSz Kultúr Pont debütálása is volt, mely létesítmény vezetője Szalai Klára. A grafikusművész két gyermeket nevel, teljes munkaidőben dolgozik, háztartást vezet? és rajzol már sokak örömére.

Az eReSz Kultúr Pont a ferencvárosi Lónyai utca 20-ban lehetőséget biztosít minden kiállító művész számára tárlatainak bemutatására, irodalmi, kulturális estek megszervezésére. Ezek mellett Hábencius György zenei képzésekre és Gránicz Tamás festőművész grafikai oktatásra is várja a jelentkezőket! Nyitva tartás keddtől vasárnapig 14-től 19 óráig, hétfőn zárva. November 23-án hétfőn Konkoly Iván képzőművész másnap este 6-kor megnyíló domborintarzia kiállítást készítik majd elő, de ez már egy következő történet lesz.

Szóljon hozzá!