Oldás-kényszer a Műcsarnokban
Változott-e a szereposztás férfi és nő kapcsolatában a XXI. században? Mit várhatnak el egymástól? Mi csapódott le a női egyenjogúsításból és a szexuális forradalomból Magyarországon? Női hatalomátvétel? Szókimondó vallomások 30-as, 40-es férfiak szemszögéből, valós történetek alapján.
Provokatív és elgondolkodtató az Oldás-kényszer című kiállítás, mely a napokban nyílt meg és november 8-ig látogatható a Műcsarnokban. Kurátor: Döme Gábor, támogatók az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap. A Menü Pontban, a Műcsarnok projektgalériájában a kiállítás-megnyitót megelőzően zártkörű preview-ra és azt követő beszélgetésre került sor Keserue Zsolttal, a művésszel.
Néhány gondolat álljon itt az elhangzottakból: Nálunk, amikor az utolsó félévben voltunk, az hogy férfiként nézett volna, s nem esküdt ellenségnek, akit azon nyomban meg kell alázni. Tehát ez a szép folyamat odáig megy el a végén, amit én is gyakoroltam ugyanúgy, hogy egyszerűen olyan szinten eltávolodnak az emberek, és annyira már nem azt látják, hogy bazmeg ott van a két gyerek, a közös gyerekeink, akiket mi ketten? Érted, akkor, azon a két éjszakán legalább biztos, hogy kúrtunk, mert akkor honnét lenne. Tehát akkor már az van, hogy ilyen ostobán, egymást tépve, megalázva, mert az jó, mert elégtételt akarsz a másikon.
Hajlamos vagyok bizonyos gyengeségekre, vagy, hogy ez mi, nem tudom… Szóval, hogy van bennem egy ilyen feminin alkat, ami bizonyos dolgokat enged… Nem tudom eldönteni, hogy a családapaság az igazi férfiasság vagy a Casanovaság. Azt hiszem, Mikulásra kaptam egy bögrét a feleségemtől, a kislányom is kapott egyet, ő értelemszerűen Eszter felirattal, én pedig egy Apa feliratú bögrét kaptam, és amikor kicsomagoltam és megláttam, iszonyatosan… Legszívesebben összetörtem volna, mert valahol pont ez jelképezte azt, hogy én neki Apa vagyok, és nem pedig férfi. Ez egy ilyen mély ütés volt valamilyen szinten, ez a bögre. Tehát így rámutatott arra, hogy nekem mi az, ami igazán fájt.