ZETApress

hírportál

Indonézek kerékpáron

Ebbie Vebri Adrian indonéz fotóművész kiállítása nyílt meg ma délelőtt a Kárpát utcai Hotel Helia Fiatal Művészek Galériájában. A hazánkban csak ma és csak náluk látható tárlatot Őexcellenciája Wening Esthyprobo Fatandari, Indonézia magyarországi nagykövet-asszonya nyitotta meg.

Mr. Ebbie kilenc éven át ? 2005-től 2014. végéig végigutazta, végigfotózta Indonézia mind a 34 tartományát kelettől nyugatig. Munkáit tavaly ősszel fotóalbumba rendezte, s a sok-sok képet tartalmazó gyönyörű kiadvánnyal a nagykövet-asszonyt is megajándékozta. Az albumot egyelőre ne keressük a magyar könyvesboltokban. Az excellenciás asszony egy másik kötetet is bemutatott, melyben 26 levelet olvashatunk a diaszpórában élő indonézek tollából. Ezek az emberek figyelemmel kísérik hazájuk fejlődését, lehetőségeikhez képest segítik is azt, s szeretnének előbb-utóbb hazatérni.

Bézi Péter galériavezető, a kiállítás kurátora elmondta, hogy több helyszín is felvetődött a kiállítás helyszíneként. Egyik közülük a Fővárosi Állat- és Növénykert volt, de ott a hétvégi Állatok Világnapja miatt vasárnapig kellett volna maradniuk, amikor már Pozsonyban kell lenniük! Másik helyszín a Margitszigeten lett volna, ám ott egy konferenciával ütközött volna. Így esett a választás a XIII. kerületi hotelre, amely remek választásnak, könnyen megközelíthető helyszínnek bizonyult.

S miért csak egynapos a kiállítás? ? Mert Londonból Lengyelországon át kerékpáron érkezett Budapestre. Az angliai bemutató szeptember 27-én, a lengyelországi 29-30-án volt. Tíz kerékpárosból álló küldöttségük Indonéziából repülőn érkezett Angliába, ahol az egyik biciklijüket ellopták, helyette újat kellett vásárolniuk ? mondták el a délelőtti megnyitón. Kulturális missziójukat a GKI ? Gerakan Kebaikan Indonesia ? támogatja. Céljuk, hogy minél több emberrel megismertessék hazájukat. Több itt élő indonéz is eljött, s mivel ma Batiknap van náluk ? mely a szellemi örökségük része ?, mindannyian batik ruhát viseltek. Magyarországon mintegy 160 indonéz él ? háromnegyed részük Budapesten ? és a vidéken élőkkel is rendszeres kapcsolatot tartanak.

Holnap reggel a bringás csapat rendőri felvezetéssel továbbindul a Hősök teréről. A nagykövet-asszony a ma kapott pólóban Esztergomig kíséri őket drótszamáron, onnan a szlovákiai indonéz nagykövet veszi át a csapatot. Pozsonyban már 4-én vasárnap kiállítják a Heliában is látott 45 képet. A szlovák fővárosból Bécsen és Prágán át vezet a kerékpáros út Németországba, ahol október 17-én véget ér az öt helyszínes vándorkiállítás. A nagykövet-asszony a fotókon látható tájak nem mindegyikét ismeri, a 34 tartomány mindegyikét sem járta még be. Persze ez érthető, hiszen sok időt tölt külföldön. Bécsben, a New York-i Indonéz ENSZ Misszióban, Brüsszelben és Oslóban képviselte négy-négy évig hazáját, nálunk márciusban adta át megbízólevelét Áder János köztársasági elnöknek. Jól érzi itt magát, soha rosszabb helye ne legyen! ? mondta kérdésemre.

Szóljon hozzá!