ZETApress

hírportál

VeszpRémes sajtóút

Lukács Viola kurátorBerbar Venet: MetaMetria című kiállítása nyílt meg tegnap délelőtt 11-kor a veszprémi Modern Képtár ? Vass László Gyűjteményben, a Vár utca 3-7-ben. Az október 31-én szombatig látható tárlat kurátora Lukács Vilola.

A kiállításmegnyitón köszöntőt mondott Hegyeshalmi László, a veszprémi Művészetek Háza igazgatója, Porga Gyula, Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere, valamint Roland Galharague, Franciaország magyarországi nagykövete és Lukács Viola kurátor. A magyar közönség több ízben találkozhatott Venet munkáival a Műcsarnokban, elsőként a Fémjelzések/ Metál signals (1999) csoportos kiállítás keretében, majd New York ? Versailles ? Budapest (2012) címmel megrendezett életmű kiállításon, ahol átfogó képet kaphatott Bernar Venet munkásságáról.

A kiterjedt életmű különös ötvözete a bizarr művészi megoldásoknak, a következetes szellemi munkának és a nyughatatlan felfedező készségnek. Az ikonikus ívek, egyenes vagy szabálytalan vonalak és szögek eredője az a szűnni nem akaró kíváncsiság, ami már a hatvanas években a matematika és a természet- tudományok irányába terelte az ifjú művészt. Ezen korai rajzok ritka gyűjteménye is bemutatásra kerül a MetaMetria kiállítás keretében.

A kiállításon a rajzok mellett kiemelt szerepet kapnak a makettek. E kisméretű, finom kidolgozású műveket ugyanaz az intelligencia és integritás jellemzi, mint nagyobb társaikat, de megvan bennük az a sajátos vizuális intimitás, mely könnyebbé teszi befogadásukat. Ugyanakkor valamennyi alkotás közül ezek a kísérleti miniatűrök állnak legközelebb a művész ideáinak világához. A kiállítás ideje alatt ? mint egyfajta múzeumtér-tágítási kísérlet ? három köztéri alkotás kerül bemutatásra Veszprém város történelmi terein, illetve egy Classical Arcs installáció csütörtök déltől látható a pesti Duna-parton, a Március 15. téren.

MetaMetria ? a kiállítás címe talányként hordozza azt a belső feszültséget, amely Venet művészetét jellemzi, Ez nem más, mint egy messzemenőkig önreflektív és kritikus művészeti magatartás, ami szüntelen tágítja az általa alkotott világ határait. Többnyire e rendszeren kívül pihen meg a művész egy-egy pillanatra, s onnan ismét elrugaszkodva áll elő újabb ötletekkel a korábbiak megcsúfolására. A látszólagos ellentmondás egy több mint 50 éves művészi pályában oldódik fel, és kívülről szemlélve ezen elemek koherens egészet alkotnak, egy teljességet idéző pályaképet, ami a foto, a hang, a festészet és performansz kísérleti alkalmazásával keresi a választ a teret, időt és érzékelést érintő létkérdésekre. Neve egybeforr gigantikus acélszobraival, melyeknek többsége Nyársapátban készül, és hazánkból indulva hódítja meg a világot.

A kiállítás Veszprém Város Önkormányzatának és az AUDI Hungaria Motor Kft. önzetlen támogatásával valósult meg, a VeszprémFest keretében és média-együttműködésben az Art Market Budapest csapatával. Külön köszönet illeti Vass László műgyűjtőt és a veszprémi Művészetek Háza készséges csapatát. A MetaMetria projekt örömmel üdvözölte a művészt Veszprémben a kiállítás megnyitó ünnepségén, majd Bernar Venet bemutatkozó előadására került sor este 6 órakor a Veszprémi Petőfi Színház Latinovits ? Bujtor Játékszínben. A kiállítás apropóján jelent meg az első magyar nyelvű, Bernar Venet művészetét teljességében bemutató 5000 forintos kiadvány, melyet a művész személyesen dedikált. A publikációt Hornyik Sándor és Joseph Antenucci Becherer esszéje gazdagítja, egy a művésszel készített interjú kíséretében.

Sofőruralom a gépjárművön

A sajtóútra reggel fél 9-kor indultunk a Felvonulási térről. Sosem értettem, miért kell egy dunántúli városba Pest közepéből indulni, miért nem lehet Dél-Budáról, a Kelenföldi pályaudvartól, mely az M4-es metróval könnyen elérhető, s autóval is lehet parkolni? Most is több mint félórát tartott, míg odáig elértünk, s a megnyitót is lekéstük Veszprémben. A 40-50 fős buszon mindössze 15-en utaztunk, így a csomagjainknak is jutott bőven ülőhely.

Este fél 9-kor indultunk vissza, a délelőtti megnyitótól az este 6 órai előadásig jócskán volt holtidőnk, de szervezett program híján csak a városban csellengtünk. Közben az eső is eleredt, de néhányan felfedeztük, hogy a VeszprémFeszt keretében a Dubniczay-palota Várgalériája Ex ? A. E. Bizottság a Palotában címmel helyet ad egy rendhagyó kulturális programnak. 16 órakor Zalán Tibor író, költő, képzőművész megnyitójával és 17 órakor feLugossy László képzőművész, performer új filmjének vetítésével nyílt meg az Ex Vajda Lajos Stúdió kiállítása ef Zámbó Isván, feLugossy László és Wahorn András műveiből. A megnyitót követően a palota udvarában ? az Albert Einstein Bizottság egykori tagjainak közreműködésével ? az efZámbó Happy Dead Band és a Wahorn Airport adott volna koncertet, mely az eső miatt a Hangvillában került megrendezésre. Ezeket már nem hallgathattuk meg, mert igyekeznünk kellett az Iskola utcába, a játékszínbeli előadásra.

Vissza már csak kilencen jöttünk este a buszpályaudvartól, ahová még el is kellett gyalogolnunk. Odafelé is csak odáig vitt a buszsofőr, akit a visszaúton az sem érdekelt, kinek hol lenne jó kiszállni, át akarnak-e még este 10-kor a budaiak Pestre jönni, vagy Kelenföldön megálljon-e nekik. Mindenkit az indulási helyre, a Felvonulási térre akart visszaszállítani. (Szervezőnk Veszprémben maradt, így sofőrünk szolgáltatóból átment kocsiparancsnokba!) Szerencsénkre sikerült egy Ferenciek terei megállásra rábeszélnünk, ahol az M3-asra vagy rövid gyaloglással az Astoriánál az M2-es metróra is átszállhattunk. Öten kiszálltunk, a maradék négy sajtómunkás további sorsa ismeretlen. Kár, hogy nem szálltak ki ők is velünk! Kíváncsi lettem volna, hogy sofőrünk az üres busszal is visszament volna-e az indulása helyre, de ez már sosem fog kiderülni!

Szóljon hozzá!