Négyek a Trapézon
Klenyánszki Csilla, Lakner László, Puklus Péter, Szörényi Beatrix: Ha van épp történet című tárlata látható a Henszlmann Imre utcai Trapéz Galériában július 31-én péntekig.
A tegnap este 7-kor megnyílt új kiállítás a galéria által képviselt művészek újabb, és a Trapézban még be nem mutatott munkáiból ad válogatást. A cím töredék, egy véletlenszerűen kiválasztott vendégszöveg, amely a művek narratív értelmezésének lehetőségére és e lehetőség felfüggesztésére is utal. A kiállítás ugyan nem szándékozta a műveket egy tematikus keretbe rendezni, sorozatokban gondolkodás, a történeti modernizmushoz való erős kötődés, vagy a műtermi munka visszatükröződése a művekben azonban olyan kapcsolódási pontokat alakítanak ki, melyeken keresztül a kiállított művek egymás történetének is részesévé válnak.
Klenyánszki Csilla pillanatnyinak tűnő egyensúlyi állapotokkal rögzít, bemutatott munkáinak centrumát e nehezen fenntartható helyzet megtalálása és az ebből való kimozdulás dinamikája jelenti. Az Óceán a palackban (Ocean in a Bottle) két folyadék együtt-mozgásának vizsgálata egy palackban: a zárt térben zajló mozgások a végtelen vizek áramlását idézik ? cseppben a tenger, akár a konyhaasztalon. A Tavasz (Spring) című fotó egy aprólékosan felépített egyensúlyi helyzetet mutat: a folyadék útja az egyszerű, hétköznapi tárgyak alkotta szökőkúton át annyira valószínűtlen mint amennyire banálisan egyszerű, a játékosság és a kísérlet komolysága pedig ugyanúgy meghatározói a képnek.
Lakner László ?60-as évek elejéről származó érzékeny absztrakt temperaképei, vagy a Tatlin című linómetszet mellett a Mao Biblia nem csak a bronz nehézkedése miatt jelöl ki egyfajta súlypontot. A kötéllel többször átkötözött könyv felidézi Lakner ’70-es évekbeli könyv-objektjeit, a bronzból kiöntött könyv azonban sajátosan emlékmű-szerű, mintha Lakner saját korábbi műveit és érdeklődését (a maoizmus iránt) tematizálná. (Az első Mao Biblia 1987-ben készült ? még vörösben ?, a bronzöntés a 2010-es évek elején.) Mao Ce-tung idézeteket tartalmazó, Kínában elsőként 1964-ben megjelent, Kis Vörös Könyv ?68 után az európai baloldali értelmiség könyvespolcán is feltűnt és bár a maoizmus meghatározó eszmeáramlattá nem vált, sokak forradalmi elkötelezettségét formálta. A kötéllel egyszerre tehetetlenné és kiszolgáltatottá (mert olvashatatlanná) tett, valamint nyomatékosított tárgy több korábbi könyv-objekthez eredetileg függesztésre szánt pozíciója kiemeli szerepe ellentmondásosságát.
Puklus Péter: Egy harcos epikus szerelmi története (The Epic Love Story of a Warrior) című fotósorozata a XX. század története által inspirált szubjektív album. Események, krízisek, állapotok, amelyeket a személyes és a kollektív emlékezet rögzít; benyomások, amelyeket a csendéletek, aktok és portrék csak felidéznek, de nem kötnek magukhoz. Nem közvetlen megfeleltetésekről van itt szó, a képek és a megidézett valóság közötti kapcsolat áttételesebb, metaforikusabb, egyben újrarendezésre készebb is.
Szörényi Beatrix: Függelékek (Appendices) című képkonstrukciói a művész egyik alapvető munkamódszere, a gyűjtögetés lenyomata. Az egy-egy gondolat mentén elinduló, de szabad asszociációkkal, kitérőkkel gyarapodó, új és újabb rétegeket magukra öltő gyűjtések bemutatásmódja létrejöttüket tükrözi. A gondolati síkoknak megfeleltethető vizuális rétegek transzparenssé teszik a munkafolyamatot: az egymás fölé rétegzett képek és felületek kiegészítik és kitakarják egymást, miközben mint egy jegyzetfüzet lapjai alkotnak mikro-történeteket. A lapok azonban nem véglegesen rögzítettek, fenntartják az újrarendezés, újragondolás lehetőségét.
A makett a múltból (A Modell from the Past) című installáció kiindulópontja egy talált építészeti makett a nyolcvanas évekből. Az eredetileg középületnek szánt terv nem valósult meg, a makettet pedig kikezdte az idő. Szörényi ezt a múltból érkező, az ő beavatkozása nélkül perspektíváját vesztett tárgyat emelte túl a jelen pillanaton is, hogy az elképzelt jövő felől vizsgálja. A makettet egyfajta köztes állapotban tartó, azt pajzsszerűen körbevevő állványzat napkollektorokat idéző plexilapokkal borul az épület fölé. Mint egy az időből és a térből egyaránt kimetszett valóság, a múlttól már elszakadt, de a jövőbe meg nem érkezett kutatóközpont, esetleg lebegő űrállomás. A plexiken koncentrikusan apró lyukak láthatóak, épp olyanok, mint a beszélő-ablakok az olyan intézményekben, ahol kint és bent hangsúlyosan különböztetik meg. Ezeken a lyukakon keresztül a hangok töredékei jutnak csak át, a múlt megértése vagy a jövő befogadása lehetetlennek tűnik.
