ZETApress

hírportál

Teremtő tekintetek

Vizafogó állomásaKritika és nosztalgia: Kovács Endre fotóművész Vizafogó 1968 című sorozata különleges ?talált képekből? áll: az Amnesia temporis ? Időleges felejtés című fotógyűjtemény részét képezi, ám azon belül önálló életet él ? tudtuk meg a tegnap esti kiállításmegnyitón a Ráday utcai 2B Galériában.

A június 5-én péntekig látogatható kiállítást Molnár István Gábor fotográfus, az újpesti cigányság helytörténetének kutatója és Szuhay Péter etnográfus, a Néprajzi Múzeum muzeológusa nyitotta meg. Kurátor: Pócsik Andrea, konzulens: Uhl Gabriella. A kiállított anyagot egy személyes történet keretezi, amely az ellentmondásos kutatói-kurátori pozíció kritikai és érzelmi szempontjait hivatott megjeleníteni. A korábban több alkalommal kiállított, a privát archívumban fellelt, közvetlenül a művész emigrálása előtt készült képek közé egy került be abból az ötvenkettő darabból álló ciklusból, amely egy azon napon, a Rákos-patak melletti gyártelep tövében álló barakkoknál, az ott élő cigány családról készült.

A Vizafogó 1968 önálló kiállítása az OFF-Biennálé Budapest keretében mutatja be a művész sajátos, nem a korszakra jellemző megközelítésmódját és Moholy-Nagy László: Nagyvárosi cigányok című 1932-es filmjével párhuzamba állítva azt, reflektál a nomadizmusról alkotott kép és a korabeli művészidentitás kapcsolatára. A korszak szociofotós irányzatai mellett létező, ám a kortársak számára láthatatlan képsorozat kitűnik mind a korabeli, mind a jelenlegi képi környezetünkből.

Kovács Endre művész barátaival ? Breznyik Péterrel és Kovács Lászlóval ? személyes érdeklődésből kirándult a Vizafogóra, hogy megörökítse a szegényes és szokatlan körülmények között élő család életét. Az előhívatlan negatívok egy olyan világ lenyomatai, amelyben a szegénység ábrázolása, és a hozzá társított fogalmak ma már nehezen értelmezhetőek. A nyilvánvalóan nehéz életkörülmények ellenére a képeken szereplők derűsen, közvetlenül viselkednek a kamerával felszerelt fotós jelenlétében, ám gesztusaik természetesen nem a korszak propagandájának hurrá-optimizmusát idézik. Több olyan felvételt találunk közöttük, amely akár a közeli Újpesti Cigány Közösségi Ház óriási privát-fotógyűjteményébe is beillene. Képzeletben a különböző társadalmi csoportokhoz (zenész, szegkovács, kereskedő) tartozó, helyi roma családok archívumának hiányzó darabjaiként is nézhetjük a kiállítást, hiszen a hasonló helyzetben élőknek aligha adatott meg a fotografálás.

Szóljon hozzá!