ZETApress

hírportál

Vöröskereszt a Cápaházban

Sosem látott képek a Vöröskereszt munkájáról a tegnap este megnyitott 33. Magyar Sajtófotó Kiállításon. A Canon átfogó portfóliót készített. Ma a nagy nyilvánosság előtt is megnyitja kapuit a Nagymező utcai Robert Capa Központban, ahol egy különleges, Canon által támogatott fotósorozazotot is láthatunk.

A párhuzamosan futó tárlat a Magyar Vöröskereszt munkáját hozza közelebb a látogatókhoz, hosszú idő után először. A humanitárius segélyszervezet tevékenységének megörökítésére a Canon Pályi Zsófiát, a széles körben elismert fotográfust kérte fel, aki a kiállítás keretében két összefoglaló anyagon keresztül hozza közelebb a Magyar Vöröskereszt munkáját. Az egyik összeállítás a Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének munkáját dolgozza fel, és ad bepillantást a Gyermekszáj Program működésébe, amelynek köszönhetően a rászorulók hetente kétszer juthatnak tejhez és kenyérhez; valamint a Vöröskereszt miskolci utcai szolgálatos munkatársait is bemutatja, akik azokkal a hajléktalan emberekkel foglalkoznak, akik nem tartózkodnak hajléktalan szállókban, de segítséget igényelnek.

A másik sorozat egy jegyellenőr életét mutatja be, aki családjával együtt szintén kapcsolatba került a Magyar Vöröskereszttel és annak csepeli Családok Átmeneti Otthonával, ahol egyébként súlyos anyagi nehézségekkel küzdők kaphatnak ideiglenes szállást. ? Nagyon boldogok vagyunk, hogy a Canon és Pályi Zsófia közreműködésével átfogó képanyag készülhetett a Magyar Vöröskereszt munkatársainak áldozatos munkájáról. Zsófi képei tökéletesen bemutatják, hogy a sokszor láthatatlannak tűnő napi tevékenységeink a túlélés egyetlen esélyét nyújtják a rászorulóknak ? mondta el Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója.

? Megtisztelő volt a felkérés és öröm volt részt venni egy olyan projektben, melyben kézzel fogható a társadalmi szerepvállalás. A Canon és a Vöröskereszt mindvégig együttműködő partner volt és megadták nekem az alkotói szabadságot. Bízom benne, hogy a képeimen megjelenő egy-egy személyes történet érthetővé és láthatóvá teszi a humanitárius szervezet áldozatos munkáját ? tette hozzá Pályi Zsófi, a többszörös Sajtófotó-díjas fotográfus. A Magyar Vöröskereszttel történő egyeztetés után a Canon már hónapokkal ezelőtt felkérte Zsófit a képanyag összeállítására, hogy az mindenképpen megtekintethető legyen a nagyközönség számára is a 33. Magyar Sajtófotó Kiállításon. Így a Canon nem csak a kiállítás egyik kiemelt támogatójaként, de társadalmi szerepvállalóként is bemutatkozhat.

? Mindig szívesen állunk olyan színvonalas események mellé, mint amilyen a Magyar Sajtófotó Kiállítás is, amelyet már évek óta támogatunk. Idén azt is célul tűztük ki, hogy lehetőségeinkhez mérten olyan társadalmi vonatkozású szerepet is vállaljunk, amely valóban hasznos lehet egy humanitárius szervezet számára. Így jöhetett létre az együttműködés a Magyar Vöröskereszttel és Pályi Zsófiával, melynek köszönhetően a szervezet munkája mindenki számára érthetőbbé válik ? mondta el Kováts Botond, a Canon Hungária Kft. vállalati és marketingkommunikációért felelős vezetője. A Magyar Sajtófotó Kiállítással párhuzamosan folyó tárlat mától május 17-én vasárnapig látogatható a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.

A Canon Europe

A Canon Europe a 120 országban jelen lévő és csak az európai, közép-keleti és afrikai (EMEA) régióban 17 ezer embert alkalmazó Canon Inc. regionális értékesítési és marketingszervezete. Az 1937-ben a fogyasztók számára a lehető legjobb fényképezőgép készítésének határozott céljával megalapított Canon fáradhatatlan szenvedélye a ?képek ereje? iránt mára számos más piacra is kiterjesztette a cég technológiáit és világelsővé tette mind a fogyasztói, mind az üzleti képalkotási megoldások terén. Megoldásai között termékek széles köre található meg, a digitális kompakt és tükörreflexes fényképezőgépektől a professzionális objektíveken és hordozható röntgenkészülékeken át a multifunkciós és nagyüzemi nyomtatókig, amelyek mindegyikét egy sor értéknövelő szolgáltatás egészíti ki.

A Canon komoly összegeket fektet a kutatásba és fejlesztésbe, hogy a lehető leginnovatívabb termékekkel és szolgáltatásokkal elégíthesse ki ügyfelei kreatív igényeit. Az amatőr fotósoktól a professzionális nyomdákig a Canon minden vásárlójának segít kielégíteni a képek iránti szenvedélyét. Az EMEA területen a Canon Europe a fenntartható üzleti növekedést célozza meg, koncentrálva a saját környezeti hatások csökkentésére és az ügyfelek segítésére, hogy Canon-termékek, -megoldások és -szolgáltatások használatával ők is csökkenthessék a sajátjukat. A Canon megszerezte a globális ISO 14001 minősítést, amivel szintén igazolja, hogy világszinten élen jár a környezet védelmében.

Szóljon hozzá!