ZETApress

hírportál

S. Martin az Europeumban

Szipál Martin magyarázSzipál Martin, a híres hollywoodi fotós májusban lesz 91 éves. Tegnap délután a Blaha Lujza téri Europeum Üzletközpont Egzotikus Üzletében, -1. szinten beszélgetésre várta az érdeklődőket. A moderátor Bézi Péter, a Kápát utcai Hotel heliabeli Fiatal Művészek Galériája kurátora volt.

Szipál Márton (külföldön: Martin Szipál, művésznevén: Martin S. Martin) magyar fotóművész 1924. május 8-án Szolnokon született. Édesapja: Szipál Márton Károly udvari fényképészmester volt. Debrecenben töltötte gyermekkorát és fiatalkorát, majd Budapesten telepedett le. A fotózást Münchenben tanulta, 1942-ben tett mestervizsgát. A II. világháborúban pilóta volt, később hadifogságba került. 1946-ban nyitotta meg első üzletét Debrecenben.

1953-ban tagja lett a Budapesti Fényképész Szövetkezetnek, 1954-ben alapítótagja a Debreceni Művészfényképészek Szövetségének, 1956-ban pedig a Magyar Fotóművészek Szövetségének. 1956-ban emigrált, az Amerikai Egyesült Államokba költözött, ahol keresett fotós lett belőle. Képeit ezt megelőzően kiküldte egy Münchenben megrendezett nemzetközi kiállításra, ahol 1000 dollárral honorálták műveit.

Ezután Hollywood felé vette az irányt, s négy évtizeden keresztül fényképezett filmsztárokat, többek között John Wayne-t, Tommy Lee Jones-t, Leslie Nielsent, Tracy Nelsont, Charlene Tiltont, Margaux Hemingway-t, Timothy Huttont, Priscilla Presley-t illetve Kareem Abdul-Jabbart. 1997-ben tért vissza Magyarországra, azóta itt él, fotósújságok munkatársaként dolgozik és tanít. hazai és nemzetközi pályázaton nyert díjat. Munkáit a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum őrzi.

Díjai, elismerései: 1955-ben Magyar Fotópályázat, aranyérem; 1956-ban Müncheni Fotópályázat, aranyérem. Az Angol Évkönyvben a világon a legtöbbet kiállított és díjazott fotográfusok között volt feltüntetve, megkapta az AFIAP (The International Federation of Photographic Art) címet. 1973-ban az Art directorok kiállításának díjnyertese (Bobby Womack albumának borítója és óriásplakátja); 2009-ben Debrecenben Kölcsey-díj.

Szóljon hozzá!