Kórházból a galériába
Jónák Tamás festőművész kiállítása látható január 31-én szombatig a Józsefvárosi Galériában. A tegnap esti megnyitón Bokor Ildikó zongoraművész és Fábián Tímea fuvolaművész lépett fel. A kiállítást Antall István, a Magyar Rádió irodalmi szerkesztője nyitotta meg, aki taxival érkezett a kórházból az eseményre.
A szerkesztő úr nyitóbeszédében elmondta, hogy Gyulai Líviusz kiállítását is kórházi betegként nyitotta meg. Akkor az Urológiáról érkezett, amit a grafikusművész úgy hálált meg, hogy egész alakos aktot készített róla, amint épp egy bilibe pisil. Azt már csak én mondtam el neki utána, hogy mégis csak így járt jobban, mintha meg kellett volna őt katéterezni!
A kiállítás anyaga az utóbbi tíz év munkáit reprezentálja. Részben szubjektív témateremtmények, részben már létező történetmozzanatok a görög mitológia világából. A művek érzelmi hatás kialakítására, azt megjeleníteni törekvő szándék jegyében születtek. A képcsoport, s a sokszorosított grafikák az álom világát, annak bizarr lehetőségeit kívánják felhasználni és igyekeznek az álmok kínálta asszociációkat, képi fogalmazási lehetőségeket megtalálni, megoldást keresni kifejezésükre. A lírai, személyes lelkiállapot élményének szubjektív világa is képviselve van a kollekcióban ? vallja Jónák Tamás. Mónus Viktor január 12-én csütörtökön 18 órakor tart tárlatvezetést a József körút 70-ben.