ZETApress

hírportál

Vaköltés a Trapézban

VaköltésHárom Hollandiához szorosan kötődő képzőművész munkáit mutatja be december 5-ig a Henszlmann Imre utcai Trapéz Blind Stitch (Vaköltés) című legújabb csoportos kiállítása. A tegnap este megnyílt tárlat művei olyan jelenségekre koncentrálnak, mint az egyensúly, olyan művészeti technikákban gondolkodnak, mint a fotókollázs vagy az assemblage és olyan irányzatokkal kacérkodnak, mint az efemer művészet.

Együttműködő partner az ACAX | Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Iroda. A program a DACS ? Hollandia, királyság rendezvénysorozat részeként a Holland Királyság Budapesti Nagykövetségének támogatásával valósul meg. A kiállítás válogatása során egyik mű vezetett a másikhoz. Jay Tan In the Future című objektje a felfüggesztett elemei finom egyensúlyán alapuló absztrakt szobor, mely Alexander Calder mobiljai után készült szabadon. A szobrászat konzervatív formai logikájába és fogalmai közé, mely a mozdulatlanságon, a merevségen alapszik, Jay olyan kiszámíthatatlan esztétikai faktorokat integrál, mint a mozgás és a változás.

A művész egyúttal immaterializátja is a művészeti tárgyat azáltal, hogy olyan anyagokat épít be a művébe, amelyek elbomlanak és egy idő után el is veszítik kezdeti alakjukat. Jay Tan műve állandó mozgásban van, nemcsak a felfüggesztéseken alapuló szerkezete miatt, hanem azért is, mert a mű élő anyagaiban állandó érési és bomlási folyamatok zajlanak le. A rögzítés nélküli tárgy feszültsége éppen ebben áll: a kényes egyensúlyi helyzet egy kiszámíthatatlan folyamaton áll vagy bukik.

Ugyanezt a típust a balanszírozás és a megzabolázhatatlan anyag mozgását választotta Kienyánszki Csilla legújabb fotóinak fő témájául. Klenyánszki rögzítés nélküli felépítményeit a fotó médiumán keresztül merevíti bele az időbe. A kiállításon bemutatásra kerülő három kép egy nagyobb sorozat része, amelyet a művész szöuli rezidencia programja alatt kezdett el, de korábbi Good Luck című sorozatához is szervesen kapcsolódik. A kutatás központi témája a folyadék, annak mozgása és tárolóeszközeinek transzformálása, illetve az azzal való játék, Klenyánszki új sorozatában megpróbálja megváltoztatni a folyadékok mozgását, illetve a tárolóeszközök szerepét, és létrehoz egy új egyensúlyt, egy új típusú kapcsolatot a kettő között, amihez önmaga alkotói módszereihez hűen különböző egyszerű technikákat és médiát használ fel.

Klenyánszkihoz hasonlóan a kézzel épített kép, a barkács-megközelítés és a kortárs fotókollázs ma oly népszerű műfajával kísérletezik Femke Dekkers is. Dekkers szobrászati kompozícióival az emberi szem megtévesztését tűzte ki célul maga elé, fotóin a tökéletes egyensúlyt keresi a véletlenszerű és a megtervezett szituációk között. A művész hétköznapi, egyszerű anyagokat használ a zsírkrétától a tapétán át egészen a kartondobozokig azért, hogy megépítse azokat a díszleteket, amelyek eredményei például a Painted Picture című sorozatában láthatóak, és amelyeken a mélység és a percepció illuzionista játékának áldozataivá válunk.

Femke Dekkers (NL, 1980.) Bredaban él és dolgozik, ahol Hertzogenbosch mellett tanulmányait is folytatta. 2012-ben elnyerte a Mondrian Fund támogatását, 2014-ben pedig nagy sikerrel szerepelt az Unseen ArtFairen.

Klenyánszki Csilla (HU, 1985.) Magyarországon született és nőtt fel, jelenleg Rottardamban él és dolgozik. IA Willem de Kooning Akadémia fotó szakán tanult. 2014-ben kiállított az ACC Galerie csoportos kiállításán Weimarban többek között Josep Beuysszal és Sam Taylor-Johnsonnal együtt. Gyakran dolgozik olyan nemzetközi fotómagazinokkal, mint az IGNANT 12014), a The Room (2013), a The Point (2014) vagy a Dér Greif (2013).

Jay Tan (UK, 1982.) 2008 óta leginkább Hollandiában él és dolgozik. A Middlesex Egyetemen tanult, a Piet Zwart Intézet képzőművészeti programján diplomázott 2010-ben. Ugyanebben az évben beválogatták a Bosch Young Talent Showba. 2013-ben CoCA díjat kapott Amira Gad kurátor ajánlására, így tavaly a Witte de With Center fór Contemporary Artban mint CoCA díjasnak volt önálló kiállítása. Nemrég a londoni Holly Bush Gardens csoportos kiállításán vett részt és kiállított a Rennes-i Biennálén. Jelenleg a Rijks Akadémián fanul Amszterdamban.

Szóljon hozzá!