ZETApress

hírportál

Modern Pécs a fővárosban

Tegnap este 17 órakor Sándor Miklós, a Dekorszövetség elnöke nyitotta meg a FÉSZEK Galériában Komlós Attila: Modern Pécs című fotókiállítását. A bemutatásra kerülő felvételek Pécs néhány modern épületét és köztéri alkotását ábrázolják. A kiállítás október 10-én péntekig hétköznapokon 14 és 19 óra között tekinthető meg. Létrejöttét a Digital Foto Labor, Fotoplus támogatta.

Gyerekkorom óta az életem része a fotózás. Eleinte hobbiként készítettem felvételeket, főként kirándulásokon és nyaralásokon, majd felnőtté válva egyre tudatosabban igyekeztem megkomponálni a képeket, kiválasztani a fotózásra érdemes témákat, helyszíneket ? tudtuk meg a fotóművésztől. Honlapja idekattintva látható.

1998 óta rendszeres résztvevője vagyok különböző fotókiállításoknak. Hat önálló kiállításom volt eddig, továbbá fotópályázatokhoz kapcsolódóan 26 csoportos tárlaton szerepeltek képeim Magyarországon és Szlovéniában. A Figyelj a részletekre projekt képeiből és a Pécsi Országos Színházi Találkozókon készült munkáimból létrehozott szabadtéri fotóteregetések több alkalommal voltak megtekinthetőek különböző fesztiválokon. Könyvekben, újságokban, turisztikai prospektusokban rendszeresen jelennek meg fényképeim.

A Pécsi Tudományegyetem földrajz-turizmus szakán végeztem 1999-ben, jelenleg a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságon programszervezéssel és sajtóügyekkel foglalkozom. A világ 36 országába volt szerencsém eddig eljutni és felfedezni, megismerni idegen tájakat, kultúrákat, szokásokat. Utazásaimon természetesen mindig ott a fényképezőgép is. A megszerzett élményeket, ismereteket örömmel osztom meg mindenkivel fotókiállítások, újságcikkek, vagy diavetítéses úti beszámolók formájában. 2010-ben ? amikor Pécs Európa egyik kulturális fővárosa volt ? csodálkoztam rá fotós szemmel is szülővárosom szépségeire. Útjára indult a Figyelj a részletekre című projektem, melynek keretében több önálló fotókiállításom is megvalósult. Emellett az utóbbi néhány évben jellegzetes pécsi épületekről készültek fotósorozataim, saját elhatározásból, valamint megbízásra.

Szintén 2010-től önkéntesként különböző kulturális projektek megvalósításában kezdtem részt venni (Retro könyvvásár, Kulturális Örökség Napjai, Múzeumok Éjszakája, Gebauer Ernő Emlékév, FIKSZ összművészeti közösségi tér, kaTARzis kiállítássorozat, Mediterrán Kirakatverseny), bekapcsolódtam a Hetedhéthatár internetes magazin szerkesztői munkájába. Szintén ez időtájt tért vissza érdeklődésem középpontjába a színház, mely középiskolás korom végeztével bő 15 éven át háttérben volt. Az utóbbi években számos kiváló produkciót láthattam az ország élvonalába tartozó társulatoktól. Ezekről tudósításokat írok, alkalmanként saját készítésű előadásfotókkal illusztrálva ? mondta el az alkotó. Facebook-oldala idekattintva érhető el.

Szóljon hozzá!