ZETApress

hírportál

2B 3D a Terminálban

2B 3D2B 3D ? Budapest 3D Printing Days. A 3D nyomtatás technológiáját átfogóan bemutató esemény kezdődött tegnap este fél 6-kor az Erzsébet téri Design Terminálban. ? A 3D nyomtatás nagyobb változást hoz az életünkbe, mint a web ? vallja Chris Anderson, a Wired magazin egykori főszerkesztője.

A kiállítást Dr. Prof. Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára nyitotta meg, köszöntőt mondott: Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminál stratégiai igazgatója. A megnyitóbeszédet követően a Mobilitás és Multimédia Klaszter 2013-as Magyar Innovációs TechShow (HITS) díjátadójára került sor a Design Terminálban! A díjat Málnay Barnabás, az MM Klaszter vezetője adta át. Az esemény interaktív 3D nyomtató és software bemutató kísérte. A megnyitót követően 18 órától DJ Izil zenélt.

A magyar kreatív ipar fejlesztéséért működő Design Terminál június 11-e és 16-a között életre hívja az első 3D nyomtatást bemutató hazai rendezvénysorozatot, a 2B 3D ? Budapest 3D Printing Days-t, mely nem kizárólag a szakmai közönségnek szól. A hatnapos rendezvény során kilenc hazai cég és intézmény mutatkozik be, melyek a 3D nyomtatás különböző technológiáit, valamint a lehetséges felhasználási területeit mutatják be a látogatóknak.

Képzelje el, hogy otthon megtervez egy bögrét, melyet pár perc alatt ki is nyomtat a házi nyomtatójával! A 3D nyomtatással kézzelfogható, háromdimenziós tárgyak készíthetőek. A hagyományos gyártási technológiákkal szemben a 3D nyomtatás során a nyomtató fokozatosan, rétegekből építi fel a kívánt tárgyat. E módszer legnagyobb előnye, hogy szinte minden formát, vagy geometriai testet elő tud állítani. Az egyre népszerűbb és elképesztő gyorsasággal fejlődő, eredetileg prototípusgyártásban alkalmazott technológiát ma már több területen is alkalmazzák. Elterjedt a formatervezés, a hadügy, a művészet és az orvostudomány területén is, hallhattunk már a többi közt fegyver, autó, emberi szerv, ruha, étel nyomtatásáról is.

Szóljon hozzá!