ZETApress

hírportál

Csupa Nő a Hungexpon

Különleges kiállítás és vásár lesz a nőknek szeptember 5-8-án a Hungexpon ? tudtuk meg a délelőtti sajtótájékoztatón a Dohány utcai Zara Continental Hotelben. Fotóink Lantai József felvételei. Négy nap, tízezer négyzetméter, több mint harmincezer látogató, hét fő téma, közel ötvenmillió forintértékű médiakampány.

Ezek a számok jellemzik a tv2, a Hungexpo és a HG Media új, nagyszabású kiállítását és vásárát, amit szeptember 5-e, csütörtök és 8-a, vasárnap között rendeznek az őszi BNV helyén, a Hungexpo területén. A Csupa Nő ? Vásár és figyelem csak neked! elnevezésű tematikus programsorozat célja, hogy mindazt a figyelmet és törődést elérhetővé tegye a hölgyek számára, amely segítséget nyújt úrrá lenni a mindennapok nehézségein. A családok felhőtlen szórakozását pasi- és gyermekmegőrző is garantálja.

A mai sajtótájékoztatón a partnerek bejelentették, hogy a programsorozatot a nők életét érintő hét fő téma köré szervezik, mintegy tízezer négyzetméteren közel 300 kiállítóval. Minden szekció egyedi hangulattal bír majd, ahol személyes kapcsolat alakulhat ki a látogatók és a kiállítók között. Az esemény kiemelt médiapartnere és névadó szponzora a tv2. B. Csejtei Ildikó, a csatorna kommunikációs- és PR-igazgatója elmondta: A Csupa Nő különleges és innovatív kezdeményezés, melynek témája tökéletesen illeszkedik a tv2 értékeihez és pozicionálásához. Számunkra kiemelkedően fontos a nők megszólítása, így nagy örömmel támogatjuk ezt a Magyarországon példaértékű rendezvényt.

A vásár hét területe a tv2 hét sztárjának vezetésével fogadja a látogatókat. Újulj meg! ? minden, ami öltözködés, divat, alakformálás és stílus: Tatár Csilla (Mokka). Légy egészséges! ? minden, amit az egészségről és egészséges életmódról tudni kell: Dr. Várkonyi Andrea orvos (Tények). Teremts otthont! ? minden, ami a lakberendezéshez, otthonteremtéshez tartozik: Andor Éva (Tények). Egyél finomat! ? minden, ami gasztronómia: Demcsák Zsuzsa (Mokka). Szeresd a családod! Szeresd önmagad! ? minden, ami a család és a nő összhangjáról és harmóniájáról szól: Gombos Edina (Aktív). Nők titkai ? minden, ami a női lélek szépségének megőrzéséhez szükséges: Joshi Bharat (Mokka). Pasi és gyerekmegőrző ? hogy a kísérőknek is feledhetetlen élményben legyen részük: Papp Gergő (Aktív).

Ganzer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója elmondta: E különleges eseményre közel 30 ezer látogatót várunk. Elsődleges célunk, hogy a résztvevő nők megújulva és felfrissülve térhessenek haza, felvértezve a mindennapi kihívások ellen. Nem csak a hölgyeket, hanem a család minden tagját várjuk, hiszen számos programmal készülünk a férfiak és a gyerekek számára is.

A Csupa Nő koncepciójának kidolgozásánál célunk a személyre szabott figyelem, az interaktivitás és a család központúság volt, hiszen minden kipróbálható, megkóstolható, megérinthető lesz, és az érdeklődők személyesen a kiállítókhoz fordulhatnak kérdéseikkel. Közel 30 000 látogatóra számítunk az eseményen. A hagyományos vásárokkal ellentétben a Csupa Nő felejthetetlen helyszíni élményekkel is gazdagítja majd a látogatókat ? tette hozzá Seres Attila, a Csupa Nő programigazgatója a HG Media képviseletében.

Hungexpo Zrt.

A HUNGEXPO Zrt. Magyarország elismerten első számú esemény- és kiállítás-szervező cége, amely közel ötven éve a hazai piac aktív szereplője. Rendezvényeivel jelen van az iparban, a mezőgazdaságban, a turizmusban, a gasztronómiában és a gazdaság számos más területén. Az utóbbi idők fejlesztéseivel területét, a Budapesti Vásárközpontot Magyarország egyik legsokoldalúbb, nemzetközi szinten is elismert rendezvényhelyszínné építette.

A cég 2012-ben egymás után már a második évét zárta sikerrel. A vállalat egész éves árbevétele közel hárommilliárd forintot ért el. A 2012-es összes árbevétel 65%-át a saját szervezésű kiállítások, 27%-át a vendégrendezvények és a hozzá kapcsolódó értéknövelt szolgáltatások, 8%-át más tevékenységből származó bevételek adták. A Hungexpo 2012-ben 21 saját szervezésű kiállítást rendezett, melyeken összesen 2680 kiállító vett részt, és több mint 83 ezer m2 területen állított ki. A rendezvényeket közel 280 ezer látogató tekintette meg.

Konferenciák, világtalálkozók, kongresszusok kapnak helyet a Vásárközpontban a saját szervezésű vásárok és kiállítások mellett. Az idén ismét több nagyszabású, nemzetközi jelentőségű esemény szerepel a Vásárközpont programjában, köztük a múlt héten sikerrel zárult World Dog Show ? Kutya Világkiállítás és az őszi idényben az OMÉK, az ország és a kelet-közép-európai térség legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítása.

A HUNGEXPO a területi megújulással párhuzamosan újítja meg rendezvényeit. A kiállítások tartalmi változásait az aktuális trendekhez igazítja, miszerint a speciálisabb célközönséget célzó kiállítások kerülnek előtérbe, új kiállításokkal lép a piacra. Ezek egyike a Csupa Nő kiállítás, egy merőben új és rendhagyó rendezvény, amely elsősorban a női vásárlókhoz szól. Tematikája, programja egy komoly vásárlói döntéssel bíró, létszámában is jelentős célcsoportra számít, a Nőkre.

A csütörtöktől vasárnapig tartó kiállításon a szombat lesz a legprogramerősebb nap, mely a belépőjegyeken is meglátszik majd. Aznap 2500 forint, míg a többi három napon 1900 forint lesz a napijegy. A gyermekek és nyugdíjasok 1200 forintért mehetnek be mind a négy napon, míg a két felnőtt és három gyermek belépésére jogosító családi jegy szombaton hatezer, a többi három napon öt-ötezer forintba kerül. A parkolásért nem kell majd fizetni, viszont ? a hölgyekre tekintettel ? nem lesznek a parkolóhelyek felfestve, mindenki úgy áll meg, ahogy sikerül neki!

A HUNGEXPO legújabb kiállítása az ősz kezdetén kínál majd megoldásokat és személyes figyelmet a hölgyeknek. A cég törekvése, hogy ésszerű gazdálkodással, a megújulás állandó igényével ? 2011 óta Magyar Brands-díjasként ? a jövőben is betöltse hazai vezető szerepét a kiállítás és rendezvényszervezők között. Az őszi BNV későbbi sorsa egyelőre ismeretlen. Ma még bizonytalan a folytatást, de a későbbiekben ? megújult formában ? talán újraindulhat.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Csupa Nő Kőbányán | ZETApress

Szóljon hozzá!