ZETApress

hírportál

Puskás-fotók Kispesten

kmo_meghivo_2012Kristóf Lajos szobrász- és fotóművész képeiből nyílt kiállítás tegnap este Puskás Ferenc 85. születésnapja alkalmából a Kispesti Munkásotthonban, a Teleki utcai Művelődési Ház Előtér Galériájában. A ritkán látható fényképekre annyian voltak kíváncsiak, hogy nyugodtan kitehették volna a megtelt táblát.

A kiáltáson megjelent Puskás Éva, Öcsi bácsi húga és Bözsi néni, Puskás Ferenc özvegye, akik rácsodálkoztak a képekre, hiszen ők is sokat most láttak közülük először. A belépőket egy hatalmas Puskás-mellszobor fogadta, amely szintén a kiállító művész, Kristóf Lajos munkája. A falakon 25 fotót láthatunk. A Száguldó Őrnagy, a későbbi tábornok társaságában láthatunk még olyan, már szintén eltávozott legendákat, mint Czibor Zoltán, Tichy Lajos, Hidegkúti Nándor és Kocsis Lajos.

A kiállítást Szöllősi György, a Puskás Akadémia kommunikációs igazgatója nyitotta meg. Ismertette Puskás Ferenc életútját a szülői háztól, a Honvédon és a Reál Madridon keresztül egészen hazatéréséig és a 2006. november 17-i haláláig. Olyan részleteket is elmondott, melyek eddig nem láttak napvilágot, de fontos részei voltak a párját ritkító pályafutásnak. Utána Sándor Szilvia énekművész bűvölte el a hallgatóságot. A kiállítás május 31-én, csütörtökig látogatható.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Puskás-szobor Kispesten és Óbudán | ZETApress

Szóljon hozzá!