ZETApress

hírportál

Pulit a Holdra!

A Fiatal Művészek Galériája és a Puli Team Gálaműsorral egybekötött festményaukcióra hívott tegnap este 17 órára a Kárpát utcai Hotel Heliába. Mivel csak egy személy akart licitálni a negyven festményre, az aukció elmaradt, de vásárolni lehetett a képekből. Az aukció szervezőinek szívügyük, hogy egy olyan országban élhessünk, ahol mi magunk, együtt teremtjük meg a jövőnket.

Hogyan? ? Mindenek előtt összefogással és a lehetőségek feltárásával és kiaknázásával. Segítsünk véghezvinni az évtized hazai fejlesztését: Tűzzük ki a magyar zászlót a Holdon! De mi is ez a Puli projekt? ? Egy fiatal, ambiciózus magyar csapat nem kisebb fába vágta a fejszéjét, mint hogy eleget tegyen a Google Lunar X PRIZE (GLXP) ? egy harmincmillió dollár összdíjazású nemzetközi verseny ? kihívásának, amelynek célja, hogy magánerőből elkészítsenek és eljuttassanak egy önjáró szerkezetet a Holdra, amely onnan képeket és videót küld vissza a Földre.

Egy magyar robotot a Holdra küldeni fantasztikus kihívás: beindítja a fantáziát, előre mutat. A Puli csapata a megalakulásától eltelt közel három év alatt már nagyon szép eredményeket ért el. Ha ? mindannyiunk segítségével ? küldetésük sikerrel jár és a mi magyar holdjárónk ott lesz a Holdon a többi csapat előtt, az elképesztő távlatokat nyit meg. Céljuk, hogy közös összefogással feljuttassunk egy magyar csapat által fejlesztett űrjárművet a Holdra. Az aukción művészek és magánszemélyek által felajánlott műalkotások kerültek volna kalapács alá, hogy a befolyt összeggel a Puli-csapat egyedülálló, izgalmas küldetését támogassák.

A gálaest előtt az itteni kiállítás-megnyitókon szokásos pogácsák, fehér- és vörösborok, pezsgők és teák fogyasztásával kezdődött, majd Vidákovich Eszter táncában gyönyörködhettünk. Zongorán Mezei Pál, hegedűn Dancsó Diána kísérte. Műsorán Claude Debussy: Hegedűszonáta 1-tétel és Dmitri Shostakovich: Esz-mol prelued szerepelt. Mivel az aukció elmaradt, egyenként mutatták be a negyven képet, de a huszadik után újra a zenéé lett a főszerep. A Halper Hendrix Experiment jazz-együttes ? Halper László gitár, Kosztyu Zsolt basszusgitár, Nádházi Tamás dob és Fekete István trombita ? műsorát hallgathattuk. Végül, de nem utolsósorban az Áldás és átok együttes ? lágy rock: cselló, kézi-dob, gitár ? produkcióját élvezhettük. Sor került a sorsolásra is, a tombolajegyeket 200 forintért árulták. A Puliról és eredményeikről idekattintva olvashatunk.

Szóljon hozzá!