ZETApress

hírportál

Változó és állandó

Dobó Bianka: Változó terek című kiállítása nyílt meg tegnap este 6-kor a Galamb utca 10-beni Léna & Roselli Galériában. A március 15-én, péntekig látható tárlatot Ferenczi Noémi művészettörténész nyitotta meg. Utána pogácsát ropogtattunk, s vörösborral koccintottunk a festőművésznő egészségére.

Borszerető ismerősöm nagyon megörült nekem. Végre valaki beleír a vendégkönyvbe, nekem csak egyetértőleg alá kell írnom! ? lelkendezett. Belém bújt a kisördög: vajon ha azt írnám, hogy Ez hülye, azt is aláírná? Utána már csak a kettőspontot kellene a neve elé tennem, s mindenki rajta röhögne. Mégsem tettem, pedig középiskolás koromban már elsütötte ezt a poént valaki.

Kollégista voltam, s két évfolyamtársam vitatkozott a folyosón. Szó szót követett, az érvek előbb-utóbb elfogytak, s mikor egyikük már egyebet sem tudott, Ez hülye szavakkal fordult el a másiktól. Pechjére épp akkor ért oda nevelőtanárunk, s ráparancsolt a vétkesre, hogy írja be az ellenőrzőjébe. Mit írjak be, Tanár Úr? ? kérdezte a bűnös. Azt írja, amit mondott! ? vágta rá gondolkodás nélkül a nevelő, s a fiú szót fogadott: Ez hülye ? írta ellenőrzőjébe, s nevelőnk rögvest aláírta. Utána az egész kolesz rajta röhögött, mert a mókamester mindenkinek mutogatta a bejegyzést.

S mit jelentett egy-egy dicsérő, vagy fenyítő bejegyzés a kollégiumban? ? Öt dicséret egy rendkívüli hazautazást, öt fenyítés viszont egyhavi kollégiumi fogságot. Akkor még szombaton is tanultunk, s csak havi egy hétvégén utazhattunk haza alanyi jogon, akinek viszont öt fenyítése összejött, azt is elvesztette. Dicséreteket önként vállalt társadalmi munkával lehetett kiérdemelni, de a fenyítések és dicséretek kioltották egymást. Azért kellett komolyan venni a bejegyzéseket, mert havonta egyszer mindenki haza akart jutni.

A hatvanas évekből most jöjjünk vissza a jelenbe! Átnéztem a festményeket, s papírra vetettem gondolataimat: Gratulálok, Művésznő! Csak a tér változó, tehetsége állandó ? írtam a vendégkönyvbe, s máris távoztam. Az ajtóból még láttam, amint borszerető ismerősöm egyetértőleg körmöli nevét a gratuláció alá. Sajnáltam szegényt, mert saját kútfőből még egy bejegyzés kiötlésére sem volt képes. Habár miért is csodálkoznék? Sokszor találkoztam már saját írásaimmal, egyéni gondolataimmal más neve alatt megjelenni az interneten!

Szóljon hozzá!