ZETApress

A XIX. század második felében meghatározó változások történtek Japánban: megnyitotta kikötőit nyugat felé, a politikai hatalom visszakerült a császárhoz, az ország modernizálása érdekében felvette a kapcsolatot a nyugati kultúrákkal. A Budapesti Történeti Múzeum Metszettárában minap megnyílt kiállításon ebbe nyerhettünk betekintést. A múzeumban Lantai József járt.

Japán és Magyarország diplomáciai kapcsolata 1869-ben, az Osztrák-Magyar Monarchia idején kezdődött. Ez a kapcsolat az első világháború idején megszakadt, de az 1920-as évektől Japán és a Magyar Királyság között újraéledt. A két ország 1938-ban kulturális egyezményt kötött, melynek keretében Tokióban japán-magyar kulturális intézetet hoztak létre. A II. világháború után 1959-ben kezdődött az új diplomáciai kapcsolatépítés a két ország között, melyet 1964-ben hivatalossá tettek, nagykövetségi rangra emeltek.

Európában a holland kereskedelem révén már korábban is ismerték a japán képző- és iparművészet tárgyainak szépségét, elsősorban porcelánok és fametszetek révén. A határait, kereskedelmi kapcsolatait megnyitó Japán egyre szélesedő gazdasági és kereskedelmi hatást gyakorolt Európára. A XIX. század közepétől rendszeresen szerepelt a világkiállításokon is.

Az 1867-es párizsi világkiállítás áttörést hozott: a japán anyag látványosan hatott a korabeli európai kultúrára. Ebből született, az úgynevezett japánizmus, mely azt a művészeti áramlatot hivatott megnevezni, melynek keretein belül számos korabeli, ma rendkívül népszerű, kiváló művész alkotott: pl. a legnagyobb impresszionisták némelyike Manet, Monet, Degas, Van Gogh, stb.

A japán művészet motívumainak, kompozíciós elrendezésének alkalmazása rejtett, illetve jól látható módon jelent meg művészetükben. A japánizmus Párizsból indult és jutott el a német nyelvterületekre és hazánkba is. A múlt századi hazai sajtó rendszeresen tájékoztatta az olvasóközönséget a Japánban lezajló változásokról, illetve igyekezett bemutatni történetét, kultúráját.

Japán és európai divat a XIX. század végén

Magyarország és Japán diplomáciai kapcsolatának kettős évfordulója alkalmából hazánkban a 2009-es év e kulturális kapcsolatok megerősítéséről, bemutatásáról szól. Ennek keretében számos japán művészetet-, szokásokat és más különleges japán érdekességet bemutató programból válogathat az érdeklődő. A BTM-ből induló, s ott szeptember 6-ig látható vándorkiállítás is e programsorozat része. A kiállítás kurátora: Papp Katalin művészettörténész.

A kiállítás két távoli kultúra találkozását mutatja be, lehetővé téve az eltérő és a hasonló vonások felfedezését, elemzését. A tárlathoz az öltözködéskultúra területéből választottunk: a XIX. század második feléből európai női ruha, a női divat és különböző típusú japán kimonók kerülnek kiállításra. A ?monarchiabeli? női öltözetet három XIX. századi női ruha képviseli, amelyek körülbelül a század közepén, a század utolsó harmadának végén és a XX. század elején készültek. A hozzájuk korban illő kiegészítők: napernyők, főkötő, cipő, kesztyűk, legyező teszi teljessé a képet.

A Budapesti Történeti Múzeum Újkori Várostörténeti Osztályának Textilgyűjteményéből választott ruhák mellett az európai XIX. századi női öltözetek sokszínűségét egy olyan divatlapalbumból ? COLLECTION GESZLER ? történő válogatás egészíti ki, amelyet ? több mint száz évvel ezelőtt ? Geszler Mária keramikusművész felmenői adtak ki, s akinek a japán kimonógyűjteményéből származnak a kiállításon látható japán ruhák.

Geszler Mária kimonók iránti érdeklődését japán művészeti ösztöndíjai során keltették fel. Mint 140 évvel korábban elődeinek a japán művészet, saját művészi munkássága számára a kimonók sokszínűsége, egyedi kompozíciói, a szövetek gazdag és finom kiérlelt mintázata, kiapadhatatlan forrást jelentettek. A gyűjteményből igyekeztünk úgy válogatni, hogy a kimonótípusok minél szélesebb skáláját mutathassuk be.

Az egy tucat különböző típusú kimonót (Uchikake, Irotomesode, Tsukesage-Houmongi, Komon, Chúburisode, Yúzen, Jyuban, Haori), öt darab obi (Hukuro-obi, Nagoya-obi) egészíti ki néhány öltözködési kiegészítővel. Ilyen egypár tabi (fehér, egyujjas zokni), egypár zóri (utcai szandál, amelyet tabival hordanak), egypár geta (emelt talpú faszandál), két darab legyező és egy darab obi jime (az obit körbefogó zsinór).

A kimonó hagyományos japán női viselet, ujjával egybeszabott, bokáig érő, díszes övvel, az obival összefogott, bő köntös; férfi és női viselet is lehet. A mai értelembe vett kimonó a XVI. században vált ismertté. Formája, felépítése azonban nem maradt a régi, kisebb-nagyobb változásokon ment keresztül. Kezdetekben még kétrészes volt, később vált egybeszabottá. A széles ruhaujjak arra szolgáltak, hogy jól szellőzzön a ruha fülledt, párás nyári napokon. Télen több réteg kimonót vettek fel, nem volt ritka a 10-12 rétegű kimonó sem, persze csak a gazdagabb hölgyek körében.

A kimonók színei az évszakok változásához idomulnak, és sok esetben meghatározzák a viselőjének a családi állapotát is. Több mint 200 szabályt alkottak meg arra, hogy mikor milyen színeket, milyen más színekkel lehet kombinálni. Novembertől februárig a szilvavirág árnyalatainak megfelelő kimonót volt ajánlatos hordani, míg a tavaszi hónapokban levendula színűt, nyárra, pedig a piros árnyalatúak kerültek előtérbe.

A vándorkiállítás további helyszínei

Debrecen, Kölcsey Központ: szeptember 10-től október 11-ig; Szombathelyi Képtár: október 15-től november 29-ig; Kaposvár, Vaszary Képtár: december 10-től 2010. január 10-ig; Kecskemét, Bozsó Gyűjtemény: január közepétől február végéig.