ZETApress

hírportál

Kurátori tárlatvezetés

Tükör által homályosan ? Ahogy a kurátor látja ? A Másik arca címmel vasárnap délután 15 órakor Gulyás Gábor kurátor tart rendhagyó tárlatvezetést a Nagymező utcai Ernst Múzeumban, a csütörtök este megnyílt Tükör által homályosan című kiállításon ? tudtuk meg Csiszár Kingától.

Számos egyéb kísérőprogrammal ? további rendhagyó tárlatvezetésekkel, filmvetítésekkel, irodalmi- és táncprogramokkal is várják majd a kiállításra látogatókat, egészen április 7-ig. A mintegy negyven képzőművész munkáját bemutató tárlat témája az emberi arc ábrázolhatósága. A kiállítók között számos nemzetközi sztár is található, így például Joseph Beuys, Christian Boltanski, Gilbert and George, vagy Cindy Sherman. Jó néhány magyar művész is szerepel a tárlaton ? köztük Erdély Miklós, Fehér László, Hajas Tibor, Kelemen Károly és Maurer Dóra.

Tömeges volt az érdeklődés csütörtök este a nemzetközi sztárkiállításon. Magyarországon ritkán fordul elő, hogy egy kortárs képzőművészeti kiállítás megnyitóján tömegek jelenjenek meg. Az Ernst Múzeum Nagymező utcai épülete előtt hosszú sorban álltak az emberek, hogy bejussanak a Tükör által homályosan című tárlatra. Zsúfolásig megtelt a kiállítótér, a videó-installációkat bemutató vetítőtermekbe csak újabb várakozás után lehetett bejutni. A felfokozott érdeklődés alighanem a kortárs művészet nemzetközi sztárjainak szólt. A kiállított művészek között ugyanis olyan nagyságok találhatók, mint Joseph Beuys, Cindy Sherman, Christian Boltanski, Gary Hill, vagy Bill Viola.

1 hozzászólás

  1. Együttműködik az Ernst Múzeum és a Radnóti Színház. Színház előtt kortárs művészeti kiállítás. Mindössze kétszáz méterre található egymástól a Nagymező utcában a Radnóti Színház és az Ernst Múzeum. Az utóbbi helyen nemrég Tükör által homályosan ? Arcok tegnap és ma címmel nyílt kortárs művészeti kiállítás, a színházban pedig Bergman: Jelenetek egy házasságból című darabját játsszák. A két intézmény megállapodása alapján április 7-én, vasárnapig, a tárlat zárásáig mindenki, aki jegyet vált erre a színházi előadásra, egy tiszteletjegyet is kap az Ernst Múzeum kiállítására. Az ajándék belépőt megkapják a Radnóti Szalon Műhely, valamint a Színház Baráti Körének tagjai is.