ZETApress

hírportál

Homályos múzeumi tükör

Az emberi arc egyszerre néző és nézett, de főként ez utóbbi: saját arcunkat is csak kívülről, valamiben tükröződve láthatjuk. Metafizikai, etikai, szemiotikai és művészeti szempontból egyaránt az ember legfontosabb testrésze: az arcnak világteremtő ereje van ? láttuk a délelőtti sajtóbejáráson. Nem mindennapi kiállítást nyit meg ma este 6-kor az Ernst Múzeumban Kemény István költő-író!

Mintegy negyven képzőművész olyan munkáját láthatja a hazai közönség, amelynek témája az emberi arc ábrázolhatósága. A kiállítók között számos nemzetközi sztár is található, így például a XX. század egyik legjelentősebb képzőművészeként tisztelt német Joseph Beuys, a francia kortárs művészet doyenje, Christian Boltanski, a két, túlzás nélkül klasszikusnak számító brit alkotó,Gilbert and George, vagy az amerikai Cindy Sherman. Jó néhány magyar művész is szerepel a tárlaton ? köztük Erdély Miklós, Fehér László, Hajas Tibor, Kelemen Károly és Maurer Dóra. A Tükör által homályosan ? Arcok tegnap és ma című kiállításra húsznál is több helyről érkeztek művek a budapesti Ernst Múzeumba ? többek között Amszterdamból, Bécsből, Berlinből, Bernből, Düsseldorfból, Kolozsvárról és Párizsból.

A portré a képzőművészet meghatározó műfaja, amelyen hagyományosan az emberi arc ábrázolását, egy személy külsejének és személyiségének megjelenítését szokás érteni. Ez a műfaji meghatározás egyszerűnek tűnik, az elmúlt évtizedekben mégis kevés olyan jelentős műalkotás született, mely esetében a definíció teljességgel érvényesülne. Mintha az ilyen típusú ábrázolás kívül esne a mai kortárs képzőművészet körén: a reprezentált arc sokkal inkább eszközzé vált, mint a művészet korábbi időszakaiban. Joggal tehetjük fel a kérdés, hogy valójában mit is jelent ma a portré? Milyen funkciót lát el ez a műfaj a fotográfia, a film, a virtualitás korában? Kit és miért ábrázol a XX. század végi és a XXI. századi portré? Mi lehet ma a portré műfajának társadalmi szerepe? Ezek a kiállítás alapvető kérdései, mely mindemellett a műgyűjtő és múzeumalapító Ernst Lajos személye előtt tiszteleg, múzeumának centenáriuma alkalmából.

Ismeretes, hogy Ernst főként portrékat gyűjtött és mutatott be: vezetése alatt jórészt történelmi arcképcsarnokok darabjai, költők, művészek arcmásai alkották az Ernst Múzeum állandó kiállítását. Most a műgyűjteményre is emlékezve kerülnek művek a múzeum termeibe, azonban annak romantikusan heroikus rendezőelvével ellentétben a jelenlegi kiállítás azt a művészeti változást igyekszik megjeleníteni, mely az emberi arc megjelenítésének módjában, indítékaiban és céljaiban az elmúlt négy évtizedben végbement.

A Tükör által homályosan ? Arcok tegnap és ma című kiállítás holnaptól április 7-én, vasárnapig látható a Nagymező utcai Ernst Múzeumban. Alkotói: Marina Abramović / Ulay | Peter Aerschmann | Francis AlĂżs | Beöthy Balázs | Joseph Beuys | Christian Boltanski | Rineke Dijkstra | Marlene Dumas | Erdély Miklós | Esterházy Marcell | Valie Export | Fehér László | Gaál József | Gilbert & George | Nan Goldin | Hajas Tibor | Hámos Gusztáv | Gary Hill | Jovián György | Birgit Jürgenssen | Kelemen Károly | Sarah Lucas | Urs Lüthi | Maurer Dóra | Hermann Nitsch | Mike Parr | William Pope L. | Arnulf Rainer | Józef Robakowski | Ulrike Rosenbach | Dieter Roth | Thomas Ruff | Andres Serrano | Cindy Sherman | Szépfalvi Ágnes | Tót Endre | Türk Péter | Veres Szabolcs | Bill Viola | Peter Weibel. Kurátorok: Angel Judit, Gulyás Gábor, Rózsás Lívia.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Kurátori tárlatvezetés | ZETApress

Szóljon hozzá!