Növények és lepkék a Zöld Galériában
Növények világa, lepkék világa címmel nyílt meg tegnap este a Zöld Galériában Molnár László festőművész kiállítása. A hatvan éves mester 81 képét csodálhatjuk meg a falakon. S hogy milyen növényeket látunk mellettük? Mindegyik lepkének a tápláléknövényét is megfestette az alkotó.
A Galéria a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium földszintjén található, s a kiállítás szeptember végéig látható. Mint Haraszti László szakállamtitkár megnyitóbeszédében elmondta, nagyon ritka, hogy egy művész szép rovart és szép növényt tud festeni egyszerre. Vagy az egyikben, vagy a másikban kiváló, Molnár László viszont mindkettőben. Ehhez viszont az kellett, hogy valaki elméletben is felkészüljön a megfestésre váró témából.
Az idős művész ötven éves korban vett először ecsetet a kezébe, addig kutatta a lepkék világát. Már a hatvanas években az ELTE részére folytatott kutatásokat. Munkája eredményeként a Kiskunsági Nemzeti Parkban számos faj vált védetté. 1994-től viszont ő vált munkanélkülivé ? vagy ahogy mondani szokta, királyi szabaddá ?, így sok ideje maradt az alkotásra. Most látható képeit könyv alakban fogja év végére megjelentetni.
A B1-es formátumú könyvben a 81 kép egy-egy oldalt foglal majd el, s velük szemben egy-egy oldalas szöveget olvashatunk, melyeket ugyancsak Molnár László írt. Az előszó Haraszti László szakállamtitkár munkája, akihez negyedszázada szoros barátság fűzi az alkotót.