ZETApress

hírportál

6. Graphifest a Design-ban

Nívós szakmai díjak találtak gazdára tegnap este a magyar tervezőgrafika éves seregszemléjén. Négy tervezőgrafikus, illetve műhely kapott Aranyrajzszög Díjat, és két tervezőt jutalmazott szakmai különdíjjal a MATT a 6. Graphifest Fesztiválon a Design Terminálban, ahol kiállítás is nyílt a munkáikból.

Tegnap este 6-kor nyílt meg a 6. alkalommal megrendezett Graphifest, melynek az utóbbi évekhez hasonlóan most is az Erzsébet téri Design Terminál ad otthont. A hazai tervezőgrafikus szakma legrangosabb éves eseményének megnyitóján a hagyományokhoz híven átadták az Aranyrajzszög díjakat, illetve jutalmazták a Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társasága (MATT) által kiírt, és ebben az évben Urbánus folklór címet viselő, tematikus pályázatra beérkezett munkákat.

Az Aranyrajzszög Társaság díjára minden évben nyílt pályázat formájában lehet jelentkezni konkrét megbízásokra készült munkákkal. Az idei Szuverén tervezőgrafika Aranyrajzszög Díjasa Simon Péter lett. A tervező a Mátra Spa and Relax, a KÁVÉ Caffetteria, valamint az ORIO Ékszerészet arculatának tervezése során a szuverén tervezőgrafikus felelősségével, szakmai felkészültségével végezte munkáját, melynek eredményeképpen letisztult, világos és szerethető vizuális kommunikációs tervek születtek.

Aranyrajzszög Kulturális Díj: Mátay és Végh Kreatív Műhely. Az Operaháznak készített image-plakátsorozatban egyszerre jelenik meg a virtuális és a valóságos, az elit és a populáris, az érzékien művészi és a markánsan reklám. Ugyanakkor jó példát mutat arra, hogyan kell jól gazdálkodni a készen kapott arculati elemekkel.

Az utóbbi évek tervezőgrafikai tevékenységéért járó Aranyrajzszög Díj: Vasváry Péter. Művei folyamatosan jelen vannak és meghívásos alapon helyet kapnak a formatervezési, grafikai és design-könyvekben világszerte. Neve és logói internetes szakmai oldalakon, blogokon ugyanúgy feltűnnek, mint az utcán, vagy cégek arculataként.

Az Aranyrajzszög Életmű Díjasa: Schmall Károly. A hazai tervezőgrafikának immár évtizedek óta ikonikus képviselője munkásságával különös és időtlen síkra terelte a tervezőgrafika műfaját, mintegy ívet képezve a kezdetektől, a XX-XXI. század gondolkodásáig. A szem és a lélek legfinomabb rezdüléseire reflektáló plakátművészetével egyedi és szuverén életművet alkotott.

Urbánus folklór ? a MATT tematikus pályázata

Hogyan viszonyuljunk saját képi múltunkhoz? Tudunk-e és kell-e valamit is kezdenünk vele? Van-e hozzá közünk ma egyáltalán? ? Ezekre a kérdésekre kereste idén a választ a Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társasága (MATT) által kiírt pályázat. A téma óriási érdeklődést váltott ki: a felhívásra mintegy 200 pályamunka érkezett. Idén a zsűri úgy látta, hogy a kiválasztott munkák annyira sokféle módon és mélységben közelítették meg a témát, hogy közülük egyet sem emelt ki. Így fődíjat nem adott. A MATT elnöksége azonban más szempontok szerint úgy döntött, hogy két különdíjat is odaítél ? ezzel természetesen nem felülírva a zsűri döntését.

A MATT szakmai különdíjjal jutalmazta Vajda Pétert, a typeflash tipográfiai program alkotóját és Tatai Tibort, a mohácsi busójárás arculatának tervezőjét, és a Mohácsi vész grafikai sorozat alkotóját. Akárcsak a korábbi években, az Aranyrajzszög Díjra, illetve az Urbánus folklór pályázatra beérkezett munkákat kiállítás mutatja be, melyet a Graphifest ideje alatt tekinthetnek meg az érdeklődők az Erzsébet téri Design Terminálban.

Szóljon hozzá!