ZETApress

hírportál

Képek a föld alatt

Különleges kiállítás nyílt a héten Újbudán, a 4-es metró Bocskai úton épülő állomásán. A DBR Metró Projekt Igazgatóság és az állomást kivitelező SWIETELSKY Magyarország Kft. támogatásával megvalósult kezdeményezés keretében öt alkotó festményein, illetve fotóin keresztül szeretné a beruházás által jócskán érintett kerület bemutatni a metróépítés legérdekesebb pillanatait. A BKV ? csatlakozva a kiállításhoz ? a metrós közlekedés múltját és jövőjét eleveníti meg: a Deák téri Földalatti Vasúti Múzeum archív képein túl a kivitelező cég szakmai kísérete mellett a látogatók bepillantást nyerhetnek az állomásépítés kulisszái mögé.

A tárlatot Molnár Gyula, újbudai polgármester nyitotta meg, majd Klados Gusztáv, a DBR projektigazgatója üdvözölte a kezdeményezést. Utána Friedrich Gyula, a SWIETELSKY Magyarország Kft. projektvezetője beszélt az épülő állomásról, s végül, de nem utolsó sorban Sulyok Miklós művészettörténész mutatta be az alkotásokat. A BKV archív tablói, illetve jövőnézője a bejáratnál, a Takáts Márton festményeit, valamint Németh András, Vanik Zoltán, Görög András és Tóth Gyula fotóit bemutató tárlat pedig az állomás egyik különtermében, a majdani üzemi helyiségben tekinthető meg május 17-ig, naponta déli 12-től este 6-ig. A kiállítás a Fehérvári és a Bocskai út kereszteződésében lévő gyalogos aluljáróból közelíthető meg.

Az újbudai kiállítás is része annak a tavaly indult rendezvénysorozatnak, amellyel ki szeretné fejezni a DBR elkötelezettségét a művészeti kezdeményezések, a modern megjelenítési eszközök iránt, szeretné támogatni a kultúrát és formálni a városképet, teret engedve a hasonló ötleteknek. Az új metró szeretne a főváros modern, XXI. századi szimbólumává válni. Korábban a Rákóczi téri állomás palánksorára kerültek fel modern képzőművészeti alkotások, majd egy grafiti világverseny legjobb munkáiból is kiállítás nyílt ugyanitt.

A Kálvin téren egy metrószerelvényt festettek fiatal művészek a palánkra a kerület egyik kulturális rendezvényéhez kapcsolódva. A Gellért téren egy ? Budapest régi és új közlekedését bemutató ? óriáskép került fel a deszkákra, a Népszínház utcai és Etele téri palánksort a grafiti hívei vehették legálisan birtokba, de egy földalatti színházi előadást is megtekinthettek már tavaly az érdeklődők extrém helyszínen, 20 méter mélyen a föld alatt.

Szóljon hozzá!