ZETApress

hírportál

Ferencvárosi Három nEgyed

Három Egyed: László, Anna és Péter kiállítása nyílt meg a héten a Ráday utca 47-beli 2B Galériában. Az október 5-én, péntekig látható Három nEgyed című kiállítást Magyari Péter újságíró nyitotta meg.

Az 1953-as születésű Egyed László autodidakta képzőművész. Fekete-fehér ceruzarajzaiban a látszólagos realizmus ellenére viszonylag bonyolult formai és kompozíciós rendszereket állít fel. Témái egyszerűek: hétköznapi tárgyak vagy emberi test-részletek, melyek gyakran beleolvadnak a fekete, vagy a fehér háttérbe, vagy épp fordítva: kontrasztálnak. Gyakran csak egy kevés részlet megrajzolásával igyekszik megidézni az ábrázolt testet vagy tárgyat.

Képeit, látszólagos realizmusuk ellenére absztrakt műveknek szánja, ahol a modell nem célja, nem tartalma, csak eszköze a képnek. Egyéni kiállításai voltak New Yorkban, Párizsban, Bécsben és az utóbbi húsz esztendőben majd minden évben Budapesten. Ösztöndíjat kapott a Soros, illetve a New York-i Pollock Alapítványtól. Lassan húsz éve videókat is készít. Az Egy titokzatos férfi című filmje 1996-ban a zsűri és az UNESCO díját nyerte a Filmszemlén.

Egyed Anna 1977-ben született, szociológusként végzett, de grafikusként dolgozik, elvégezte a MOME tipográfia szakát. Néhány évnyi céges és ügynökségi munka után jelenleg szabadúszó. A betűkön keresztül a kiadványok iránt érdeklődik leginkább, de szívesen alkotja meg cégek arculatát is. Apjával ellentétben a rajz nála nem a papíron, hanem a számítógépen születik. Megjelentek munkái a Typoszalon és az ARC kiállításain.

Az itt kiállítandó munkái leginkább az alkalmazott grafikusi lét produktumai: logók és kiadványok. De emellett egy-egy munkáján keresztül bepillantást nyerhetünk abba a világba, ami csak őt jellemzi ? milyen az, ha nem kell tekintettel lennie a megrendelő igényeire. Ilyen például az a sorozata is, melyet az ez évben ünnepelt Örkénynek szentelt. Ezeknél a műveknél a ?kalligram? (képvers) ősi formájához nyúlt vissza. Egy-egy egyperces elbeszélés betűhű szövegét olyan rendszerben tördeli, amely a szöveg képi értelmezése is egyben.

Egyed Péter 1979-ben született, autodidakta. Fotóriporterként és videós riporterként dolgozik. Az index.hu videórovatában készült filmjeiért Hégető Honorka- és Kamera Hungária-díjakban részesült. Kiállított képei a klasszikus utcai fotózásban gyökereznek, de digitális montázstechnikával új, kitalált helyzeteket, történeteket kreál. A sorozat fotóinak mindegyike virtuális momentumot hoz létre: olyan lehetséges utcaképeket mutat be, amelynek szereplői nem feltétlenül találkoztak a lencsevégre kapott helyszíneken. Az alkotó egy-egy valóságos utcarészletet örökít meg a maga dinamikájában, sokszor egymás után, más és más pillanatban megörökített, éppen jelenlevő szereplőkkel; utólag ezeket a szereplőket hozza össze egyetlen képre.

Szóljon hozzá!