Új Központok Budán
A Központok.hu portál azzal a céllal jön létre, hogy lendületbe hozza, valamint elérhetőbbé tegye ? egy szélesebb társadalmi réteg számára ? a kortárs képzőművészeti alkotásokat. Tevékenységünk egy olyan jól körülhatárolható közönséget céloz meg, amely tudatosan és érzékenyen reagál a változásokra. Amely érdekeltnek érzi magát a kulturális értékek megmentésében és a még létre nem jött szellemi alkotások támogatásában.
A Központok olyan nonprofit szervezet, mely lehetőséget teremt arra, hogy a műalkotásokat reális áron, akár műélvezetből, de befektetésként is megvásárolhassák azok, akik eddig ezt nem tették, vagy nem tehették ? tudatta a RadioInform, mely támogatja a fiatal képzőművészek kezdeményezését, és a Központok.hu tevékenységét.
A RadioInform is beszámol a megalakulásáról
A működésünk minden szerkezeti elemét egy rugalmasan alkalmazható, dinamikus rendszerben építettük fel, mely ? reményeink szerint ? végső soron egy olyan társadalmi, kulturális folyamatot eredményez, amelynek köszönhetően lehetővé válik a műalkotások, kulturális értékek megteremtéséhez és fenntartásához szükséges demokratikus folyamat fellendülése.
Nemcsak az internet, hanem regionális stratégiánk ? ahogy a név is mutatja, egyetlen központ helyett Központok ? is lehetővé teszi, hogy az ország bármely pontjáról elérhetőek legyenek a kortárs alkotások. Célunk, hogy az önkormányzatok segítségével eljussunk a közintézményekbe is, ezáltal teremtve egy új megnyilvánulási lehetőséget a kortárs képzőművészet számára. Hisszük, hogy a műélvezet nem privilégium, hanem mindenki számára ? a web-alapú és regionális központok segítségével ? elérhető. Ezért lett a honlapunk is Központok.hu.
Indító eseményünk egy kiállítás-megnyitó ? mely a Központok.hu értékmentő társadalmi felelősségvállalásának égisze alatt zajlik ?, április elsején este 7-kor a XII. kerületi Hegyvidéki Önkormányzat Csörsz utcai MOM Művelődési Központjában. A kiállító művész: Krizsán Keszei Zoltán festő.