ZETApress

hírportál

Katonai jelszavaink

Megújult a Magyarország katonai történetét bemutató állandó kiállítás. Elkészült a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Magyarország egyik állandó kiállításának részleges rekonstrukciója. A megújult első rész ünnepélyes megnyitóját délelőtt tartották a múzeum I. emeletén.

Tizennégy éve nyílt meg a múzeum Jelszavaink valának: haza és haladás! ? Magyarország hadtörténete 1815-1866 című állandó kiállítása, amely azóta jócskán elavult ? mondta el a főigazgató. A táralt felújításának első üteme lezárult, a kiállítás így már eleget tesz az évek során megváltozott látogatói igényeknek a korszerű technikai eszközök alkalmazásával. A rekonstrukciós munka a Belügyminisztérium (BM) és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásból valósulhatott meg.

A tárlaton több mint 330 tárgy származik a múzeum saját gyűjteményéből, valamint további több mint 400 tárgyi emléket más közgyűjtemény, többek között a közeli Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Budapesti Történeti Múzeum (BTM), valamint a Kossuth Lajos téri Néprajzi Múzeum (NM) kölcsönzött az intézménynek.

Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára megnyitóbeszédében gratulált a színvonalas kiállításhoz, megköszönte és méltatta a készítők munkáját. A nemzeti színű szalag átvágásával Simicskó István és L. Simon László, az NKA elnöke ünnepélyesen megnyitotta a kiállítást, majd Szoleczky Emese főtanácsos, a kiállítás szervezője és Hermann Róbert főtanácsos tartott tárlatvezetést a meghívottaknak. A négy terem bejárását követően L. Simon László mondott pohárköszöntőt a hívatlanul betoppanóknak is.

Szóljon hozzá!