ZETApress

hírportál

Sportrelikviák Rómában

Kiállítás nyílt a magyar sporteseményekről Rómában. Czene Attila, a NEFMI sportpolitikáért felelős államtitkára nyitotta meg az Események-relikviák-reflexiók címmel rendezett, a magyar sporttörténet nevezetes eseményeit és világhírű magyar sportolók relikviáit bemutató kortárs művészeti kiállítást Rómában.

A Római Magyar Akadémia év elején hirdetett pályázatot, magyar képzőművészek, illetve felsőoktatási intézmények hallgatói számára a 2012-es Magyar Sport év alkalmából. A műveket tizenöt magyar olimpiai sportesemény témája alapján kellett elkészíteni, melyből végül a szakmai és a társadalmi zsűri 25 művész több mint 30 alkotását választotta ki ? tudatta az Államtitkárság.

Czene Attila beszédében megköszönte a kiállítók és a művészek munkáit, mint mondta: ? Művészetüknek köszönhetően a tárlat valamennyi vendége újra átélheti, felelevenítheti a különféle, itt megörökített sporteseményeket, azok legmegrázóbb mozzanatait, különféle vetületeit. Az olimpiai éremtáblázaton tradicionálisan mind Olaszország, mind hazám igen előkelő helyet foglal el, így mindkét nemzet rendkívül büszke lehet élsportjára ? hangsúlyozta a sportdiplomata.

Az államtitkár hozzátette: ? A magyar kormány célja azonban nem csupán az, hogy Magyarország sportnemzet legyen! Szeretnénk felzárkózni az uniós átlaghoz. Arra szeretnénk ösztönözni lakosainkat, hogy példát véve a legjobbakról, a magyar sportolók kimagasló eredményeinek megtartása, hazánk sportnemzet státuszának megőrzése mellett váljon a magyarság is sportoló nemzetté.

A sportvezető kiemelte: ? A számos vízhez kötődő sportág közül tradicionálisan igen szeretett sportágunk a vízilabda is, amely itt Olaszországban is komoly hagyományokkal rendelkezik, nem csoda hát, hogy e kiállítás anyagában is feltűnnek ezen sportág relikviái. Örömteli, hogy napjainkban is számos neves, magyar vízilabdázó élhet idegenlégiósként itt Olaszországban, aki tudásával, tapasztalatával hálálja meg mindazt a szeretetet, amivel az itt élők fogadták, befogadták őket ? fogalmazott Czene Attila.

A tárlaton megtekinthetőek Kárpáti Tamás: Hungarikonok című gyűjteményéből kiállított relikviái is, mint például Puskás Ferenc ballábas cipője, Papp László ökölvívó kesztyűje, vagy Grosics Gyula meze. A képzőművészeti kiállításhoz kapcsolódik Kozák Lajos fotográfus tárlata is, melyet a Magyar Sportmúzeum bocsátott a Római Magyar Akadémia rendelkezésére. A tárlatok 2012. június 10-ig tekinthetőek meg.

Az ünnepélyes megnyitó alkalmával hirdették ki a pályázat első három helyezettjét is. A pályázat nyertese Nyilas Márta festő, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara Képzőművészeti Intézetének igazgatója lett. A második helyezett Nagy Gábor György grafikus, a szombathelyi Nyugat-magyarországi Egyetem Rajz Intézeti Tanszékének tanára, harmadik helyen pedig Lipkovics Péter, az egri Eszterházy Károly Főiskola Bölcsészettudományi Kara plasztikai ábrázolás szakának hallgatója végzett. Az első három helyezett önálló kiállítást rendezhet jövőre a Római Magyar Akadémián, valamint ösztöndíjban is részesül.

Szóljon hozzá!