ZETApress

hírportál

Az elsők fényképei

A BKF Fotográfia-szak bemutatkozó kiállítása nyílt meg tegnap este a Mai Manó Ház Napfény-műtermében. Magyarország legfiatalabb főiskolai fotográfus képzése immáron két éve működik nagy sikerrel a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Médiaművészeti Intézetében.

A HVG idei felsőoktatási rangsora szerint itt van a legjobb művészeti képzés az országban. A kiállításon a Fotográfia-szak első évfolyamának, az idén másodéves hallgatóinak eddigi munkái láthatóak. Az első évfolyam 25 hallgatója 2010-ben 470 jelentkezőből került kiválasztásra. Ennek a 25 hallgatónak most a másfél év alatt elkészült munkái tekinthetők meg.

A feladatok nagyon különbözőek, mint ahogyan a hallgatók megoldásai is. Láthatunk a dokumentarista kurzuson Magyar Szabvány feladatra készült otthonkás nagymamákat ábrázoló sorozatot, szubkultúrák, közösségek hívó szóra kórházban kialakított mini otthonokat, vagy boncmesterről készült foglalkozásportrét, de megrendezett gyilkosság, parafrázis kép, és divatfotó is fellelhető a kiállított képek között. A technikai kivitelezés a fotógrammoktól az analóg fotográfiai technikákon keresztül a digitális képekig igen széles skálán mozog.

A kiállítás jól tükrözi a Fotográfia szak elképzelését, ahogyan Göbölyös Luca szakvezető, Balogh Rudolf-díjas fotóművész fogalmaz: ? Ahhoz, hogy a hallgatók bátran alkalmazzák gondolataik megfogalmazására a fotográfia lehetőségeit, fontos, hogy megismerjék, hogy más alkotók a műfajon belül és annak határain hogyan használják ezt a vizuális nyelvet, milyen kísérleti módokon gondolkodnak, valamint, hogy megtanuljanak szabadon játszva bánni a technikával, létrehozván annak akár fotográfiailag felismerhetetlen megjelenéseit is. A hallgatóinknak nem pusztán képek (művek) létrehozása a feladata, hanem egy analitikus gondolkodás elsajátítása, reflektálás, rákérdezés a fotográfia mibenlétére, azzal a céllal, hogy felfedezzék, hogy az mivé képes válni, továbbá, hogy munkáikon keresztül tudják artikulálni gondolataikat, képesek legyenek kritikusan reflektálni azokra.

A szak idei újdonsága, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel fotóriporter képzés (dokumentarista fotó, sajtófotó) specializáció is indul a főiskolán Révész Tamás Balázs Béla-díjas, Pulitzer-emlékdíjas, Word Press Photo-díjas fotóművész-fotóriporter vezetésével, aki a január 27-ig minden nap este 7-ig megtekinthető kiállítást is megnyitotta a terézvárosi Nagymező utca 20-ban.

Kiállítók: Álovits Bálint, Bácskai Orsolya, Ben Jáfet, Bezeczky Csilla, Bödör Adrián Gábor, Csanádi Márton, Debreczeni Zita, Halász Jácint, Hary Géza, Havancsák Éva, Hirling Bálint, Horváth János, Jámbor Erzsébet, Juhász Orsolya, Mester László, Palkó Eszter, Rácmolnár Milán, Sárközi Péter, Schmidt Ágnes, Seprűs Pál Péter, Száraz Katalin, Tajti Róbert, Tanács Anikó, Tóth Orsolya.

Oktatók: Csontó Lajos Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, Farkas Antal Jama Balogh Rudolf-díjas fotóművész, Gerhes Gábor Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, Gulyás Miklós Balogh Rudolf-díjas fotóművész, Pfisztner Gábor szakújságíró és kritikus, Pitrolffy Zoltán fotóművész, Szabó Dezső Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, Szvacsek Attila fotóművész, Telek Balázs Balogh Rudolf-díjas fotóművész és Zalka Imre fotóművész. A képek Canon imagePRESS digitális nyomdagépen, a plakátok Canon imagePROGRAF széles formátumú nyomtatón készültek, az installációt a Design Terminál bocsátotta rendelkezésükre.

Szóljon hozzá!