ZETApress

hírportál

Angyal New Yorkban

Volare ? Repülés ? ami Angyal László életútját meghatározza. Akkor is, amikor fényképezi a gépeket, a tovatűnő tájat, pilótabarátait, ír mindarról, amit a levegőben átélt, vagy szeretett volna átélni, s akkor is, amikor repülési magazint szerkeszt, de leginkább akkor, ha repülőgépet vezet, vagy zuhan, majd ejtőernyőn lóg, ballon kosarában figyeli a szelek irányát.

A huszonegyedik században vagyunk, de Angyal Lászlót még az ezerkilencszázas évek meghatározó felfedezései, találmányai ragadták magával, a repülés, a fotográfia és a film. Az utóbbihoz ugyan még nem tudott közel kerűlni, de ez nem jelenti neki azt, hogy ez a világ zárva van előtte. Ugyanígy van az űrrepüléssel, reméli, bízik benne, hogy még a világűrbe is fel fog jutni, legalább egy Föld körüli orbitális pályára, néhány körre?

Tiszteli a repülést, azt a szellemet, amely számára, s természetesen nagyon sokak számára a legnagyobb szabadságot jelentik. Újabb és újabb szépségeit fedezi fel, kiválaszt egy-egy területet belőle, próbálja megismerni, feldolgozni, majd közkincsé tenni. Az elmúlt évben a lengyel repülés, Lengyel Szárnyak, a Polskie Skrzydla volt fő témája, most a Háromszínű Nyilak, a Frecce Tricolori, az Aeronautica Militare Italiana műrepülő köteléke ragadta magával.

A műrepülés, a legeslegnagyobb szabadságfokú mozgás mindig közel állt Angyal Lászlóhoz, már szinte gyerekkorában megkapta műrepülő kiképzését, s ma is örömére szolgál, ha a látóhatár, az ég és a föld forgolódik gépe körül. Ezért is tiszteli ezt a tucatnyi olasz pilótát, akik részesei egy repülési sorozatnak, amely a földi halandókból a legelismerőbb rácsodálkozást váltják ki. Ugyanakkor irigyli is őket, akik a kompromisszum nélküli százszázalékos repülő fegyelemért, pilótatudásukért egy életre szóló élményt, a kötelék műrepülés egyedülálló izgalmát kapják.

A Frecce Tricolorí, a Háromszínű nyilak mellett Angyal László elővarázsolja itt is Antoine de Saint Exupéry világának, légterének egy kis szeletét. A francia pilóta-író munkáihoz mintegy illusztrációként készített fekete-fehér felvételeket. A fényképek ugyan nem a pilóta-író életében, hanem több mint fél évszázaddal később készültek, de a képek témája, hangulata visszaidézi azt a kort, Saint Exupéry érzésvilágát, aki a maga helyét a föld felett, égközelben találta meg.

Angyal László ? Az aviator ? ismeri azt a világot, azt az érzést, amelyet az égközelség jelent, s ezt át tudja adni embertársainak. Kiállításán is ezt láthatjuk december 11-től a New York Palota kiállítótermében. Egy-két hónapig a mellékelt fotók is fenn lesznek a tárlókon.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Repülés a Toldi moziban

Szóljon hozzá!