ZETApress

hírportál

Gyerek ARC júniusban

Lassan véget ér a Húsvét, elfogynak a kalácsok, ebéd után már a locsolkodás fáradalmait pihenjük. A gyerekek holnap még otthon maradhatnak, a tanítás csak szerdán folytatódik. Lesz még addig idő egy kis rajzolásra, festésre. Érdemes!

Az ARC Művészeti Szolgáltató Kft. 4. alkalommal írja ki Gyerek ARC pályázatát a 6-14 éves korosztály számára. Idén az E.ON EnergiaKaland elnevezésű, nagyszabású tanulási programmal együttműködve, két korcsoportban hívja kalandra pályázóit az energia birodalmába.

A kiírók arra kérik a gyerekeket, gondolkodjanak el azon, mi mindent tehetnek, hogy megóvják a Föld természeti kincseit úgy, hogy otthonukban se szenvedjenek hiányt semmiben. Ezúttal 6-9 és 10-14 éves korcsoportokra bontva pályázhatnak a legifjabbak, a korcsoporti sajátosságoknak megfelelő kihívásoknak megfelelve.

A kisebbek egy mesét illusztrálhatnak, amelyben közvetve megjelenik a Gyerek ARC embléma figurája, a kis űrlény, Biox is. A történet egy csodálatos találmány körül forog, amely megmentheti az Alföldet az elsivatagosodástól. Főszereplője Zsiga és Liza, akik nagymamájuk tanyáján töltik a nyári szünetet.

A nagyobbak kipróbálhatják magukat, mint feltalálók. Legyél te is feltaláló! ? felhívásra olyan energiatakarékos megoldásokat ? szerkezeteket, eljárást, vagy javaslatot ? várnak rajzos formában papírra vetve a kiírók, melyek segítségével megóvhatók a föld kincsei. Az elbírálásnál nem kritérium a megvalósíthatóság.

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete al-témával csatlakozott a nagyobbaknak szóló pályázati kiírásához Tervezz járgányt, és nyerj egy bringát! ? szlogennel, az Európai Unió 2050-ig szóló közlekedési ütemtervéhez kapcsolódva. A jármű terveknek a környezettudatos szemlélet jegyében kell születniük. A legjobbnak ítélt tervet különdíjjal, egy Csepel márkájú kerékpárral jutalmazza az EU.

Különdíjat ajánlott fel továbbá a Kuzin Vizuális Műhely, amely mint grafikai partner, a Gyerek ARC kreatív megjelenéseit készíti. A Vöröskereszt egy felajánlással csatlakozott a Gyerek ARC-hoz. Minden beküldött rajz után 1000 forintot adományoz. A pályázat lezárultával a teljes összeget a leginkább rászoruló, mély-szegénységben élő gyerekeknek juttatja el az ARC-cal közösen. Az ARC ezért arra kéri a pályázó gyerekeket, küldjenek be akár több pályaművet, és biztassák barátaikat, rokonaikat, hogy pályázzanak! A legjobb pályamunkákat júniusban, óriásmolinóra nyomtatva láthatják az érdeklődők Budapesten.

Szóljon hozzá!