ZETApress

hírportál

Korona a csarnokban

Tegnap délután 13 órakor ékszerdivat-bemutatót láttunk a SYMA Csarnokban. A Crystal Evolution és a Cristaluna Brand Swarovski kristályos ékszerek kizárólagos forgalmazója: a Krizo Kft. önálló ékszerdivat-bemutatóját tekinthettük meg a 311-es standon.

Péntek délelőtt 10 órakor a Lengyel Köztársaság Nagykövetségének szervezésében Bozsena Kaminska ékszertervező művész Fahéj című bemutatójával vette kezdetét a rendezvény, majd az Alkor Sp. zo. o. órabemutatóját, valamint Vágó Zsuzsi és Szabó Dávid zenés produkcióját láthattuk. Ezt a kiállítás támogatója ? a Nemesfémművesek Országos Ipartestülete ? által szervezett szakmai előadások követték 11:30-tól.

Látogatói csúcsra számított a HUNGORO Ékszer és Óra Szalon! A SYMA csarnokbeli kiállítás a nagy érdeklődésre való tekintettel tegnap meghosszabbított nyitva tartással várta a látogatókat, így péntektől vasárnapig közel nyolcezer fő láthatta a rendezvényt. A sikeres látogatói kampányt nagymértékben segítette, hogy a kiállítás kiemelt médiapartnere az RTL Klub volt.

Idén közel 2000 m2-en magyar, izraeli, lengyel, német és spanyol kiállító által mutatkozott be az ékszerész szakma és a világ ékszer- és óradivatja. A kiállítás kiemelt látványossága volt az Ötvösművészet magyar mestereinek utcája, ahol bemutatásra került a magyar ötvösművészet a kezdetektől napjainkig.

A magyarság ősi motívumait hordozó, a népművészet elemeiből építkező tárgyakat és ékszereket kiegészítette egy, a régmúlt ötvös-szerszámaiból álló tárlat, valamint a Szent Korona hiteles másolata is bemutatásra került. Felvonultak továbbá neves hazai ékszertervezők, akik különleges technológiákkal, gondos kézi munkával készített, díjnyertes, egyedi ékszereiket mutatták be.

A kiállítás szakmaiságát erősítette a háttéripar megjelenése: gravírozógépek, különleges ékszercsomagoló eszközök, valamint exkluzív értékmegőrzők. A rendezvényen olyan óra márkákat láthattak, mint az Ed Hardy, Casio, Tommy Hilfiger, Hermle, Gant, Time Force, Police, D&G vagy a Paco Rabanne, illetve antik darabokat a Longines, Omega, Doxa és Breitling márkáktól.

A szervezők fontosnak tartják, hogy a rendezvény egyben az ékszerviselési kultúrát és a minőség fontosságát is közvetítse az igényes nagyközönség irányába, ezért minden évben ékszer-divatbemutató is színesíti a kiállítást. Idén Hampel Katalin szalonjának bemutatóját tekinthették meg az érdeklődők. A művészi szinten megtervezett és megvalósított ruhák mai, divatos formában elevenítették fel a magyar kulturális örökség kincsét képező öltözködési hagyományokat. A bemutatót Pitti Katalin és Sasvári Sándor előadása tette teljessé.

Szóljon hozzá!