ZETApress

hírportál

Kossuth téri Együtt-Lét

A Magyar Országgyűlés által meghirdetett Együtt?Lét Hagyományos kultúrák együttélése a Kárpát-medencében című nemzetközi fotópályázat kiállítás megnyitó ünnepségére délelőtt 10 órakor került sor az Országház előtti Kossuth téren. A kiállítást Kövér László házelnök nyitotta meg.

A Magyar Országgyűlés 2010. július 12-én EGYÜTT-LÉT, HAGYOMÁNYOS KULTÚRÁK EGYÜTTÉLÉSE A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN címmel nemzetközi fotópályázatot hirdetett meg, a Mai Manó Magyar Fotográfusok Háza szakmai segítségével.

Térségünkben egyedülálló kulturális értéket jelent a különböző nyelvű és kultúrájú közösségeknek az elmúlt évszázadok során kialakult hagyományos együttélése. A magyar EU-elnökség idején kiemelt hangsúlyt kap a regionalizmus kérdése, a nyelvek és kultúrák sokszínűsége, a kisebbségek hagyományainak megőrzése. Ugyanezen értékek védelme a Lisszaboni Szerződésben lefektetett uniós célokban is megfogalmazást nyert: ?az Unió tiszteletben tartja saját kulturális és nyelvi sokféleségét, továbbá biztosítja Európa kulturális örökségének megőrzését és gyarapítását.? Ezért a magyar EU-elnökség egyik prioritása Európa örökölt kulturális sokszínűségének támogatása.

A pályázat célja az volt, hogy előmozdítani a kárpát-medencei alkotók és a befogadók társadalmi részvételét, bemutatni a toleranciát és a szolidaritást, felhívni a figyelmet a térségünkben egyedülálló kulturális értékekre, mint a különböző nyelvű és kultúrájú közösségeknek az elmúlt évszázadok során kialakult hagyományos együttélése, hagyományaiknak megőrzése, kulturális és nyelvi sokszínűségünk megóvása. A magyar elnökségi félévhez méltó kiállítással akartuk bemutatni a Kárpát-medencében és Moldvában (Románia) élő közösségek életét. Magyarország mellett öt szomszédunk területén készült képeket láthat a közönség, nemcsak az archaikus létformát, hanem a modern világ visszásságait is bemutatva.

A határon túli magyar és más nemzetiségű művészek munkái közül jellemzően az Erdélyben készült képek kerültek túlsúlyba. Ez érthető az ottani magyarság létszáma miatt is, valamint azért, mert a térségben párhuzamosan egymás mellet tetten érhető hagyományos és modern világ kiváló terepet és témákat biztosít a fotóművészek számára.

Aktuális, a magyarok lélekszámára vonatkozó adatok a térségben: Erdély, Partium és egyéb szórványterületek (Románia): egymillió 440 ezer fő, Felvidék (Szlovákia): 520 ezer fő, Vajdaság (Szerbia) 290 ezer fő, Kárpátalja (Ukrajna): 160 ezer fő, Horvátország: 17 ezer fő, Szlovénia: kilencezer fő, Burgenland (Ausztria): hatezer fő.

Pályázni a határokon túl élő magyar kisebbségeknek a többi kisebbséggel és a többségi népcsoporttal való együttéléséről, valamint a Magyarországon élő kisebbségek, nemzetiségek életéről készült képekkel lehetett 2010. november 30-ig. Négy kategóriában pályázhattak a jelentkezők: Emberábrázolás, portré; építészet, környezet, tárgyi világ; mindennapi élet; ünnepek és hagyományok. Pályázhattak az EU tagországai, valamint a Magyarországgal szomszédos államok állampolgárai, hivatásos és amatőr fotográfusok egyaránt.

A pályázat végső célja az volt, hogy a beérkezett képanyagok felhasználásával a magyar elnökségi félévhez méltó kiállítással mutassuk be a Kárpát-medencében és Moldvában (Románia) élő közösségek életét. A zsűri által legjobbnak ítélt 80 pályaműből az Országház előtt, a Kossuth téren kerül megrendezésre mától az a nagyszabású kiállítás, mely várhatóan augusztus elsejéig lesz látható, és amelyik pontos képet ad az utca embere, valamint a turisták számára is a térség életének szépségeiről, nehézségeiről, hétköznapjainak örömeiről, problémáiról.

A díjazott képekből február első hetében kiállítás nyílt Brüsszelben, az Európai Parlament épületében is. A kiállítás képanyagát vándoroltatni kívánjuk Európa főbb városaiban a Balassi Intézet közreműködésével ? eddig már 11 városból jeleztek érdeklődést a kiállítás bemutatására. A legjobb képanyagok egy ? a kiállításhoz kapcsolódó és azzal azonos címet viselő ? katalógusban, fotóalbumban is megjelentettük.

A pályázatok elbírálása

A zsűri elnöke: Méry Gábor fotográfus. A zsűri tagjai: Ádám Gyula (Románia), fotográfus; Dorel Gáiná Gerendi (Románia), fotográfus, egyetemi tanár; Göbölyös Luca fotográfus; Kincses Károly fotómuzeológus; Huszár Tibor (Szlovákia) fotográfus; Petrányi Zsolt, a Műcsarnok ex-főigazgatója.

A zsűrizés négy fordulóból állt. Az előzsűrizésre 2010. november 15-e és december 3-a között került sor, nem nyilvános, nem közvetített formában. A december 7-i nyílt, internetes következő fordulóban a zsűri tovább szűkítette a kategóriák képanyagait. Ugyanezen a napon döntött a zsűri, immár a nyilvánosság kizárásával a döntőbe jutott képek végső sorrendjéről. 2010. december 10-től online közönségszavazás indult az 500 eurós közönségdíj odaítéléséhez, melyen a nyílt fordulóban továbbjutott pályaművek vehettek részt. A 2436 pályázat benyújtása során 4662 kép érkezett be 34 országból.

Új technika: cél a környezetvédelem

A kiállítás fotótartó állványai egyedülálló módon, napelemes rendszer töltése által biztosítják sötétedéstől hajnalig a képek megvilágítását, ami rejtett LED fényforrással történik. Ez nem csak töredékét fogyasztja a hagyományos égők energiaigényének, hanem az élettartalma is minimum a tízszerese a hagyományosénak.

A központi oszlop tetején egyedi fejlesztésű szintén LED technikával működő robotlámpa szolgáltatja a megvilágítást, a FOTÓ feliratot ? ez még Európában is egyedülálló. Ezekkel a megoldásokkal két nagycsalád éves áramfogyasztásának költségét tudjuk megspórolni. A kiállítás teljes áramfelhasználása így körülbelül 7000 kW-tal, azaz közel 70%-kal csökkent a hagyományos világításhoz képest. A fények felkapcsolása sötétedéskor automatikusan történik, aminek átfutása körülbelül 7-8 percet is igénybe vehet. Az állványok nem egyszerre kapcsolnak fel, hanem az aznapi fényviszonyok által biztosított töltéshez mérten fokozatosan.

Szóljon hozzá!