ZETApress

hírportál

Szoboravatás Gödöllőn

Mária Terézia királynő egész alakos szobrát ? mely egykor a Millenniumi Emlékművet díszítette ? a Grassalkovich-kastélyban állították fel a ma megnyitott Barokk Év keretén belül. Idén kettős évfordulóra emlékeznek Gödöllőn: Mária Terézia 260 évvel ezelőtti látogatására és Grassalkovich I. Antal, a kastély építtetője halálának 240. évfordulójára.

Zala György 1907-ben készült (és Illyés Antal 2002-ben restaurált) alkotása ? amely az egyetlen egész alakos Mária Terézia szobor hazánkban ? eddig a Szépművészeti Múzeum aulájában volt látható. A szobor február 14-én, hétfőn délelőtt érkezett a Gödöllői Királyi Kastélyba és helyezték el annak parkjában.

A Mária Terézia-szobor avatására ma délután fél 4-kor került sor a Barokk Év hivatalos megnyitó ünnepsége keretében. A főváros tulajdonában lévő alkotást Zsigmond Attila, a Budapest Galéria igazgatója adta át tartós használatba Gémesi György gödöllői polgármesternek és Gönczi Tibornak, a Grassalkovich-kastély igazgatójának.

A Magyar Posta alkalmi bélyeget hozott ma forgalomba, melyből a polgármester, a galéria- és a kastélyigazgatók mellett a szobrot alkotó Zala György leszármazottja, a szobor restaurátora, Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke és Pécsi Ildikó, Gödöllő díszpolgára is kapott egy-egy tiszteletpéldányt. A bélyeget a Városi múzeumban, a délután megnyitott kiállítás előtt mutattak be az érdeklődőknek.

A Magyar Posta forgalmi bélyeg kibocsátásával köszöntötte a Gödöllői Barokk Évet. A rendezvénysorozat hivatalos megnyitóján Schmidt Pál a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója és Dr. Gémesi György, Gödöllő polgármestere, ünnepélyes keretek között mutatta be a Gödöllői Királyi Kastély bélyeget.

Gödöllő barokk arcát a pompás kastélyok és templomok sorát építtető Grassalkovich I. Antal formálta és tette fejedelmi személyeket fogadó híres hellyé. Gödöllői kastélya stílust teremtett a magyar építészetben, templomépítőként a katolikus egyház megerősödését szolgálta. Fényes karrierje és gazdag életműve a legjelentősebb barokk főurak között jelöli ki helyét a magyar történelemben.

Grassalkovich Antal születésnapja március 5-e. Idén a Gödöllői Barokk Év hivatalos nyitányát e nap kulturális eseményei adják. Ehhez a programsorozathoz csatlakozott a Magyar Posta is legújabb forgalmi bélyegének ünnepélyes bemutatásával és alkalmi bélyegzésével. A Magyar Posta Idegenforgalom elnevezésű forgalmi bélyegsorozatának célja, hazánk kultúrtörténeti nevezetességeinek bemutatása. A Hajdú József fotóművész és Domé Eszter tervezőművész által megálmodott bélyegképen a Gödöllői Királyi Kastély képe látható.

Szóljon hozzá!