ZETApress

hírportál

Elköszönt a főigazgató

Petrányi Zsolt elbúcsúzott a Műcsarnoktól és kollégáitól. Búcsúkoccintásra gyűltünk össze tegnap este 6 órakor a Műcsarnok apszisában. Igazgatóként utoljára másfél hete az Ernst múzeumban Ed Templeton kiállítását nyitotta meg.

Zsolt 2005. szeptember elsejétől vezette a Műcsarnokot és társintézményeit. Ötéves kinevezése lejárt, de többedmagával újra pályázott. Szőcs Géza kulturális államtitkár mégsem közülük választott, hanem a pályázatot eredménytelenné nyilvánította. Mivel a jogszabály erre az esetre nem ír elő új pályáztatást, javaslatára a második körben február elsejétől Gulyás Gábort, a debreceni Modem igazgatóját bízták meg a múzeum vezetésével. Az új igazgató debreceni kinevezése június elsejéig tart, addig a két intézményt Debrecenből fogja irányítani.

Sokan gyűltünk össze, s kérdezgettük Zsolttól, mihez kezd februárban. Elmondta, hogy számos terve van, de állást eddig nem keresett. Az utóbbi hetekben-hónapokban minden idejét a Műcsarnok ügyeire fordította. Utódja ma érkezik az átadás-átvételre, de nem hiszi, hogy felkérést kapna tőle a maradásra, az együttműködésre. Mivel a Műcsarnok nonprofit vállalkozás, eddig sem volt közalkalmazott, így munkaviszonya ma megszűnik. További sorsához sok sikert, utódjának eredményes munkát kívánunk!

Szóljon hozzá!